Hósöprő Zsuzsanna, Péter székfoglalása és Mátyás - a jégtörő

Valamikor a pásztorok is úgy tartották, hogy ha a pacsirtákkal együtt a pipiskék és vadgerlék is rázendítenek, Zsuzsanna elsöpri a havat. Már csak feljegyzések tanúsítják az egykori népszokást, miszerint a nagyböjtben iskolások jártak házról-házra és adták elő az Ószövetségből ismert, vének által megvádolt Zsuzsanna asszony történetét.

Egy félrehallásból honosodott meg nálunk az Üszögös Péterhez kötődő, valójában Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe (febr.22). Az 1506-ban keletkezett Winkler-kódex ferdítette el az „ü székössége” szókapcsolatot az apostol „üszögös” jelzőjévé. Ehhez igazodtak a néphit jóslatai, melyek szerint ha ezen a napon csapkod az eső, üszög esik a búzára, nem tanácsos szántani, vetni akkor sem, ha kedvezőre fordul az időjárás. Az intelmet komolyan vették a gazdasszonyok is, nem nyúltak lisztbe, nem ültettek libát és tyúkot, nehogy kárt szenvedjenek a kikelő aprójószágok.

Ezek után nézzük Mátyást. Amikor – a jelenleg elfogadott nézetek szerint – Júdás felakasztotta magát Jézus elárulását követően, tizenegyen maradtak az apostolok. Júdás helyett tehát kellett valaki, sorsolással választották maguk közé Mátyást (aki a vértanúk sorsára jutott, nyakazó bárddal vetettek véget életének). Hazánkban számos hiedelem kötődik nevéhez, a legismertebb szerint „Mátyás ront – ha talál, ha nem talál, csinál.” Vagyis, ha névnapján jég borítja a patakokat, megtöri a tél uralmát, elkezdődik az olvadás, ellenkező esetben (tavaszias időjárás) visszatérnek a kemény fagyok. A kedvezőbb hiedelmek úgy tartják, Mátyás osztja ki a madaraknak a sípokat, kiereszti szűre ujjából Zsuzsanna meg nem szólalt pacsirtáit. A göcsejiek a Mátyás-napon kifogott halat Mátyás-csukájának nevezik, ettől egész évre szóló, szerencsés halászatot remélnek. Ha csalódnánk Mátyásban, az bizonyos, hogy február huszonnyolcadikán véget ér a meteorológiai tél.

Szent Mátyásról alig adnak tudnivalót az írások, talán nem árt egy kicsit részletesebben szólni az apostolról: ünnepe a világegyházban május 14., a magyar naptárban február 24. Ha a tizenkét tanítványról beszélünk, akik nyilvános működésének éveiben a legközelebb álltak Jézushoz, nem lehet szó nélkül elmenni az áruló Júdás mellett, kinek személye a keresztény gondolkodás és teológia számára minden időben nehezen föloldható botrány volt. Bár egyfajta üdvösségtörténeti beállítottságú teológia szerint Júdás nem tett semmi mást, csak amit az isteni megváltó szándék megengedett, a keresztény hagyomány gonosz és kétségbeesett véget tulajdonított neki. Máté evangéliuma szerint felakasztotta magát. Dante a Caesar-gyilkos Brutus-szal és Cassius-szal együtt a pokol legmélyére helyezte, az ördög három szájának egyikébe Jézus árulójának lehetséges indítékai felől a hittudósok és a történészek különféle elméleteket állítottak fel. Csalódott talán Júdás a Jézushoz fűzött messiási reményeiben? Vagy, talán amiről János, a negyedik evangélium szerzője beszél, egyszerű pénzvágy vitte rá a borzalmas tettre? A források semmiféle felvilágosítással nem szolgálnak erről. Éppen ezért Júdás egyszerű elítélése, amely az áruló őstípusává teszi, és az árulás bűnének minden súlyát egyedül rá helyezi, legalább olyan tévesnek látszik, mint az a kísérlet, amely - hibáját - túlzott dramatizálással érthetővé és menthetővé akarja tenni.

Iskarióti Júdásról szólni kell, ha Szent Mátyásról beszélünk. Jézus feltámadása után a jeruzsálemi kicsiny közösség, még pünkösd előtt egy másik apostolt akart választani egyfajta istenítélettel – Júdás helyett. Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét, melyben így érvelt – „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek - Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett, és őt sorolták az apostolok közé.Mátyás további sorsa ismeretlen előttünk. Az apokrif - András és Mátyás cselekedetei - állítása szerint a missziós területek elosztása alkalmával „az emberevők országa” jutott neki. Ott Mátyást megvakították, börtönbe vetették, de Isten visszaadta látását és András csodálatos módon kiszabadította. A vértanúhalált állítólag lefejezés útján szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, a keresztény mészárosok és ácsok védőszentjüknek választották.
Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette. Még ma is tiszteletben részesítik ott a Szent Mátyás apátság bazilikájában. A tizenkettedik apostol, Mátyás sírja őrzésének dicsőségét azonban magának igényli a római S. Maria Maggiore-bazilika és a padovai S. Giustina is. Rómában - a 11. századtól - február 24-én ünnepelték Mátyást, mert a Jeromos-féle martirológium ezen a napon emlékezik meg róla. Mivel ez a böjti időbe esik, 1969-ben áttették május 14-re.