Húszmilliós adomány a HELL-től
2013. december 2. (hétfő) 09:26A közel 120 000 darab üdítőből bőven jut az összes cipősdobozba, és a szolgálat által a karácsony közeledtével szerevezett egyéb karitatív megmozdulásokra is.
Az immár 10 éves hagyományokra visszatekintő Cipősdoboz Akcióban nemcsak a HELL vesz részt, jelképesen átadva saját cipősdobozát, de a szikszói adventi koncertsorozat nyitóünnepségén fellépő kiváló művészek – Mahó Andrea és Miller Zoltán – is. A fellépők az energiaital-gyártó felkérésének is szívesen tettek eleget, és szikszói fiatal kollégáikkal közösen kapcsolták fel, az ünnepekre különleges és egyedülálló díszkivilágításba borított gyárépület több mint 81 000 izzóból álló fényeit.
„Vállalatunk életében mindig is meghatározó szerepet játszott a társadalmi felelősségvállalás, mint cégfilozófiánk egyik fontos alappillére. Nagy örömünkre szolgál, hogy ma – pont a Cipősdoboz Akció 10. évi indulásának napján – tudjuk átadni a Baptista Szeretetszolgálatnak a jótékony célra felajánlott három kamionnyi jegesteát.” – mondta el a HELL szóvivője. Tóth Eszter Anna hozzátette: „Külön öröm számunkra, hogy akciónkhoz Szikszó város és az általa meghívott kiváló művészek is csatlakoztak, jó példával járva mindenki előtt, hogy a segítségnyújtáshoz nem kell sok, elég egy kis figyelmesség és egy cipősdoboz!” A szállítmány mellett jelképesen a cég saját cipősdoboza is átadásra került, és az akcióhoz a HELL munkatársai is valamennyien csatlakoznak majd az advent négy hete alatt. „A Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akciójának szervezőivel örömmel fogadtuk ezt az értékes adományt. A HELL nagylelkű felajánlásának köszönhetően idén sok-sok cipősdoboz ajándék mellé kerülhet majd egy-egy jegestea is. De azok a gyerekek is örülnek majd, akik a karácsonyi rendezvényeken, vagy a gyermekotthonok falai között részesülhetnek az adományból.” – köszönte meg a szeretetszolgálat nevében Révész Szilvia kommunikációs igazgató.
A város polgármestere, Füzesséri József hozzáfűzte, hogy ”Szikszón évek óta hagyomány már, hogy a helyi közösség együtt, közös ünnepléssel lép az ünnepváró időszakba, az adventbe. Nagyon örülünk, hogy a HELL ENERGY, akivel folyamatos jó kapcsolatban vagyunk, odafigyel ez emberekre. Örömmel fogadtam el a vállalat meghívását és remélem a jövőben is számos ilyen jó ügyért fogunk közösen dolgozni”.
Andrew Lloyd Webber kedvenc magyar színésznője, Mahó Andrea és a jubileumi koncertjére készülő Miller Zoltán szintén örömmel álltak a nemes kezdeményezés mellé, elkészítve a gyerekeknek szánt ajándékokkal teli cipősdobozukat. A szikszói származású Kovács Gábor a következőképp emlékezett vissza a karácsonyi időszakra: „Emlékszem az otthoni meghitt karácsony után az iskolapadba visszaülve találkoztam olyan gyerekekkel, akik kerülték azt a kérdést, hogy ’Mit kaptál a fa alá?’. Nagyon fontos dolognak tartom a cipősdoboz akciót, mert hiszem, hogy egyetlen dobozzal is mosolyt varázsolhatunk sokak arcára.”
Hell Energy szikszói csúcs modern gyárában is kezdetét vette az adventi várakozás és a karácsonyi készülődés. A vállalat idén – a gyárak történetében először – egyedi módon díszítette fel a Szikszó város látképéből már messziről kiemelkedő üzemét. Több mint 81 000 db energiatakarékos LED égő fénye árasztja el a pokoli erő forrását, amely a legkorszerűbb kültéri világítási technikát képviseli napjainkban. Párizsban az előkelő Champs-Élysées-t tavaly 135 000 fénypont árasztotta el. A sugárút 2 km-es hosszán felhasznált LED égők 60%-val egyezik meg a szikszói gyár kivilágítására használt mennyiség. Igazi pompában úszik az épület a mintegy 7 km hosszú fényfüzér felkapcsolásakor. Ahhoz, hogy el lehessen képzelni ezt a gigantikus égősort, tudni kell, hogy a Fővárosi Önkormányzat 30 km fényfüzért helyez el, a Városháza parkban, az Andrássy úton az Oktogonig, a Nagymező utcában, a Liszt Ferenc téren, a Vörösmarty téren, a Váci utcában és a környező utcákban, a Batthyány téren és a Clark Ádám téren összesen. Mindezek mellette még hóemberek, rénszarvasok és hópihék figurái díszítik az üzemi épületet és udvarát, amely a 3-as főútról messze Szikszó előtt is ragyog. A meghívott művészek a távirányító segítségével a gyár bejáratától néhány méterre egyszerre kapcsolták fel az egyedi és igazán meghitt látványt nyújtó fénykompozíciót.
A Baptista Szeretetszolgálat Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezeteként intézményein keresztül naponta több mint harmincezer magyar ember ellátásáról gondoskodik. Nemzetközi programjai révén a világ leghátrányosabb térségeiben működtet árvaházakat, segélyezési programokat. Speciális mentőcsapata, a Rescue 24 katasztrófahelyzetekben a világ bármely pontján az elsők között segít a szükségben lévőknek. Az idén 10 éves Cipősdoboz Akció jóvoltából eddig 150 000 cipősdoboz ajándékot adott át a rászoruló gyermekek.
A Hell Energy Magyarország Kft. hazánk piacvezető energiaital-gyártója az eladott darabszám tekintetében, ezenkívül – a magyar piac mellett – több mint 30 országba exportál. A HELL önálló irodákkal rendelkezik Magyarországon és Románián kívül, Oroszországban, Cipruson és már Brazíliában, valamint Ausztráliában is. 2011 óta Szikszó város határában felépített, az elérhető legmodernebb technológiát képviselő gyárából látja el piacait Magyarországra hozva teljes termelését. Az Európa TOP3 gyára közé választott üzemben naponta 1 millió palack energiaitalt tudnak előállítani.