Ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés: a Bizottság és a tagállamok találkozón tekintik át, hogyan gyorsítsák fel a 6 milliárd eurós alapból történő finanszírozást
2014. július 10. (csütörtök) 08:39Az Európai Bizottság és a tagállamok szakértői július 11-én speciális szemináriumon vesznek részt Brüsszelben, hogy megvitassák az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés tervezésével és gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket. A szeminárium célja, hogy közös munka bontakozzon ki az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből finanszírozott intézkedések tervezése terén, s ezáltal a lehető leghamarabb megkezdődjön a támogatásra jogosult tagállamoknak juttatandó források folyósítása.
Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős biztos kijelentette: „Sok uniós tagállam dolgozik nagy erővel azon, hogy intézkedéseket hajtson végre az ifjúsági garancia megvalósítása érdekében az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében biztosított 6 milliárd euró összegű támogatás, valamint az évente több mint 10 milliárd euróval gazdálkodó Európai Szociális Alapbóljuttatott források segítségével. Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés kulcsfontosságú, mivel közvetlen támogatást biztosít a fiataloknak ahhoz, hogy megszerezzék első munkatapasztalatukat, illetve hogy szakmai gyakorlaton, tanulószerződéses gyakorlati képzésben vagy más képzési programban vegyenek részt. A szeminárium azt hivatott elősegíteni, hogy a tagállamok felgyorsítsák az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből finanszírozott és a fiatalok támogatását célzó intézkedések megtervezését, és a lehető legjobban hasznosítsák a rendelkezésükre bocsátott forrásokat.”
Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésből származó támogatás, melynek programozása az Európai Szociális Alapforrásaival együtt a 2014–2020-as időszakban történik, olyan intézkedések finanszírozását szolgálja, amelyek elsődleges célcsoportját a 25 éven aluli (illetve ha a tagállam úgy dönt, a 29 éven aluli) korosztály, ezen belül is a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok jelentik azokban a régiókban, ahol 2012-ben a 25%-ot is meghaladta a fiatal munkanélküliek aránya. Tekintettel arra, hogy ilyen régiók 20 tagállamban vannak, ez a 20 tagország jogosult arra, hogy részesüljön az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés forrásaiból. Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében azok az intézkedések részesülnek támogatásban, amelyek közvetlenül elősegítik, hogy a fiatalok elhelyezkedjenek, folytassák tanulmányaikat, vagy tanulószerződéses gyakorlati képzésben részesüljenek, illetve szakmai gyakorlatot szerezzenek. A kezdeményezés ezáltal közvetlenül támogatja a tagállami ifjúsági garanciarendszerek életbe léptetését.
A kiadások 2013. szeptember 13-tól részesülhetnek támogatásban, ami azt jelenti, hogy a támogatás visszamenőleges hatállyal is igénybe vehető. A tagállami hatóságoknak – a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament által elfogadott rendeletekben rögzített szabályoknak megfelelően – operatív programot kell benyújtaniuk a Bizottságnak jóváhagyás céljából, s ebben felvázolniuk, milyen intézkedésekre kívánják felhasználni az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés forrásait. A jelenlegi állás szerint az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtását célzó tagállami programok közül Franciaország operatív programját már elfogadta a Bizottság (IP/14/622), és befejezésükhöz közelednek azok a megbeszélések is, amelyeket az uniós intézmény Olaszországgal folytat az olasz operatív program tervezetével kapcsolatban. Az említetteken túl több más tagállam – pl. Bulgária, Horvátország, Írország, Lengyelország és Svédország – is javában dolgozik azoknak a projekteknek a végrehajtásán, amelyek az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés révén részesülnek majd finanszírozásban.
Háttér-információk
A Bizottság 2012 decemberében terjesztette elő az ifjúsági garanciára vonatkozó javaslatát (lásd: IP/12/1311 ésMEMO/12/938), amelyet a Miniszterek Tanácsa 2013. április 22-én fogadott el hivatalosan (lásd: MEMO/13/152), az Európai Parlament pedig 2013 júniusában hagyott jóvá. Az ifjúsági garancia lényege rendkívül egyszerű – a kezdeményezés azt hivatott elősegíteni, hogy egyetlen fiatal se legyen négy hónapnál hosszabb ideig inaktív vagy munkanélküli. Az ifjúsági garanciarendszer azt hivatott biztosítani, hogy az iskolapadból kikerülő, illetve munkanélkülivé váló 25 éven aluli fiatalok mindegyike négy hónapon belül színvonalas állásajánlatot kapjon, illetve megfelelő lehetőséget arra, hogy folytassa tanulmányait, tanulószerződéses gyakorlati képzésben részesüljön, vagy szakmai gyakorlatot szerezzen. Ennek a rendszernek a kialakítása esetében olyan strukturális reformról beszélhetünk, melynek során humántőke-beruházás valósul meg.
Mind a 28 tagállam benyújtotta az ifjúsági garancia bevezetése céljából kidolgozott nemzeti tervét, és most teszi meg az első lépéseket annak érdekében, hogy kiépítse az ifjúsági garanciarendszert (a részletekről itt lehet bővebben olvasni).
Az Európai Szociális Alap – mely évente több mint 10 milliárd euró összegű támogatást biztosít a 2014–2020-as időszakban – jelenti a legfontosabb uniós finanszírozási forrást az ifjúsági garancia végrehajtása szempontjából.
Annak érdekében, hogy azok a régiók, amelyekben a legnagyobb problémát jelenti az ifjúsági munkanélküliség és inaktivitás, még több uniós pénzügyi támogatást vehessenek igénybe, a Tanács és az Európai Parlament úgy határozott, hogy külön pénzügyi eszközt, ún. ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezést hoz létre azoknak a tagállamoknak a támogatására, ahol az ifjúsági munkanélküliség meghaladja a 25%-ot. Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés költségvetése a következőképp alakul: 3 milliárd euró egy, az ifjúsági foglalkoztatás előmozdítását célzó külön költségvetési tételből származik (a pénzügyi keret elejére, 2014–15-re ütemezve), melyet legalább 3 milliárd euró értékben egészítenek majd ki az Európai Szociális Alapból a tagállamoknak nyújtandó előirányzatok.
Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés forrásai az egyének, különösen a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok támogatását célozzák, nem pedig a strukturális reformok végrehajtását (mely az Európai Szociális Alap forrásaiból részesül támogatásban). Az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében igénybe vehető forrásokat a következő tevékenységek támogatására lehet felhasználni: első munkatapasztalat megszerzése, szakmai gyakorlat és tanulószerződéses gyakorlati képzés biztosítása, vállalkozásindítási támogatás biztosítása fiatal vállalkozók számára, színvonalas szakképzés, ún. „második esélyt kínáló” programok indítása az iskolából lemorzsolódott fiatalok számára, valamint a munkaerő-felvétel támogatása.