Iskolaemlékek

Szeretem a szeptembert. Ilyenkor reggelente és koradélután megtelnek a villamosok gyermekzsivajjal. Más lesz az utcakép: látványossá válik, hogy van következő generáció, amelyik a nyomunkba lép. Vagy nem lép a nyomunkba… A lényeg az, hogy vannak, hogy léteznek utánunk jövők, ha kevesebben is, mint amennyit szeretnénk, mint amennyire szükség lenne.

Aztán évnyitók sora jut az eszembe. A sajátoméi és a lányoméi közül néhány meghatározó. No és egy alapélményem még a 90-es évek elejéről. Egy megyénk béli kistelepülésen több évtizedes szünet után újra megnyitotta kapuit az általános iskola! Az ünnepségen minden felnőtt könnyezett. Az újrakezdés, a reménység könnyei voltak. Azt hiszem, a történet folytatását valamennyien kitaláljuk: igen, pár év múlva újra bezárt ez az iskola (is).

Persze ezek „csak” személyes élmények… Ha tágítjuk a kört, ha nem szorult még ki teljesen belőlünk a történelemi szemlélet, akkor az oktatásra, oktatáspolitikára gondolva eszünkbe kell hogy jusson Klebelsberg Kuno, akinek épp 90 évvel ezelőtt kezdődő és alig 9 évig tartó kultuszminiszterségi időszaka alatt élte meg legnagyobb múlt századi felívelését hazánk oktatásügye. A trianoni tragédia után az volt az elve, hogy „a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá”. Népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, hozzá a kor viszonyait tekintve modern, háromszobás tanítói lakásokat építtetett. Az egész iskolarendszert megreformálta, nagy hangsúlyt fektetett a természettudományok oktatására, nagyszabású egyetemi építkezésekbe fogott, befogadta a trianoni határon túlról Kis-Magyarországra menekült egyetemeket, megalapította a külföldi ösztöndíjak, a collegium hungaricumok rendszerét. (Az ösztöndíjasok között szerepelt például Bay Zoltán fizikus is.) Klebelsberg hívta haza 1930-ban Cambridge-ből és nevezte ki a szegedi Orvos Vegytani Intézet vezetőjének Szent-Györgyi Albertet…

Ahhoz képest, hogy e kiváló államférfi szobrát 2004-ben többször is bemocskolták, és az akkori balliberális kormány államtitkára látványosan elhatárolódott az egykori nemzetmentő minisztertől, ma már intézetek, gimnáziumok vannak róla elnevezve. Ennyi persze nem elég!

Remélhetőleg konkrét üzenetei a gyakorlatban is hasznosulnak idővel. Többek közt az a szemlélet is, amit így fogalmazott meg: a kultúrpolitika olyan, mint egy hosszúlejáratú váltó. Csak hosszú távú tervezés hozhat eredményt, és a haszon nem várható rövid távon! Talán megértjük azt az üzenetét is: „Mert lehet egy nemzetet szegénnyé, koldussá tenni, de ha a nemzetben lakozó szellemi és erkölcsi erőket megtartani és gyarapítani képesek vagyunk, akkor a nemzet nincs elveszve, és mindent vissza lehet szerezni.”