Karácsonyi népszokások, hiedelmek

Közöttük akad néhány kevésbé ismert is, mint pl. Luca napja, a varázslatok ideje. Az eladó sorban lévő lányok férfineveket írtak a lucacédulákra, ezekből mindennap elégettek egyet, és amelyik karácsony napjára maradt, olyan nevűnek kellett lenni a jövendőbelinek – hitték. Egyes helyeken szokás az ostyahordás. A szentelt ostya a karácsonyi vacsora része volt, régen tojást, lisztet, babot adtak cserébe a küldőnek, mára ez pénzre módosult. Az ostyát, mint egészségvarázslót tartotta számon a néphiedelem. A szentcsaládjárás a paraszti ájtatosság megnyilvánulása, karácsony előtt kilenc nappal kilenc szomszéd vitte egymáshoz a Szent Család képét, ezzel szimbolizálták a Jézus születéséhez kötődő szálláskeresést.

Kántálás, betlehemezés

A karácsonyi énekes, verses köszöntőket nevezik kántálásnak, a vigílián házról házra járva így mondták el jókívánságaikat a kántálók, akik ezért valamilyen ajándékot kaptak cserébe. A verses-énekes repertoár településenként változott, leggyakoribb közülük a „Mennyből az angyal,” illetve a „Pásztorok keljünk fel” című volt. A betlehemezés a legnépszerűbb, többszereplős pásztorjáték, sok helyen egyszerre adták elő a háromkirályok látogatását a Heródes-jelenettel. Az előadás fókuszában persze a Szent Család állt, fő kellékként a jászolt, az angyalokat, az állatfigurákat domborították ki. Nem egy esetben asztalosok készítették el az akár méternél is nagyobb magasságú, templom formájú betlehemet.

A Felső-Tisza vidékén szokás volt a bábtáncoltató betlehemezés, a bábokat a betlehem alsó részében vágott járatokon keresztül mozgatták.

Erdélyi betlehemes

Az erdélyi típusú betlehemes hosszabb lélegzetű, misztériumszerű, liturgikus és epikus elemekkel átszőtt, tizenkét-húsz szereplős játék. Rendszerint elő –és utójátéka is van, előadása különösen nagy előkészületet, betanulást igényelt. Legarchaikusabb jelenetei a XVII. századig vezethetők vissza, az angyalokon, pásztorokon kívül szerepelhet Szűz Mária, Szent József, futár, király, jellegzetes jelenete a szálláskeresés. Érdekessége, hogy a pásztorok álarcot is viselhetnek, általában felnőtt férfiak, legények játszották.

Karácsonyfa

A keresztény egyház legnagyobb eseménye, a negyedik századtól ünneplik Jézus születését december huszonötödikén. Téli napforduló, az ókori hitvilágban a Nap újjászületésének ünnepe. A középkorban karácsonnyal kezdődött az esztendő, a szokásokban és hiedelmekben megőrződtek a napfordulóhoz, évkezdethez, Jézus születéséhez fűződő hagyományok. Ádám-Éva napján színre került az un. paradicsomjáték, a bűnbeesés történetét adták elő dramatikus formában és már itt feltűnt a fenyő, az angyal feldíszített ágat vitt a kezében. A karácsonyfa-állítás előzményéhez tartozott a termékenységet, örök életet, fejlődést jelző életfa megjelenítése, továbbá a paradicsomjátékban díszített, imitált almafa. Lévén a bemutatók téli időszakra estek, az almafát örökzölddel, fenyővel helyettesítették. A kutatások szerint a jelenlegiekhez hasonló karácsonyfát 1824-ben Brunswick Teréz martonvásári grófnő állította fel első alkalommal.

TÉLI NÉPSZOKÁSOK – bővebben

Téli asszonyi ünnepek

Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így Borbála, Luca napján, Karácsony két napján. A fonóban beszélgetés, énekszó, játék mellett jobban ment a munka, és ez volt a társas összejöveteleknek, a népköltészet megszólaltatásának, a népdaléneklésnek egyik fő alkalma. A magyar szerelmi líra jelentős része is a fonókhoz kapcsolódott, a maskarázás, alakoskodás természetes "színpada" is a fonó volt. November-december hónapban egy sor, női munkatilalommal kapcsolatos jeles napot is találunk, s ilyenkor szokták a lányok találgatni, ki lesz a férjük. András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Hasonló jósló szokások fűződtek Katalin, Borbála és Luca napjához is.

Luca napja (december 13)

A decemberi asszonyi ünnepek közül hazánkban legjelentősebb Luca napja. Lányoknak, asszonyoknak tilos ilyenkor dolgozniuk. Számos történet szól arról, hogyan büntette meg Luca azokat, akik szőni, fonni, varrni, mosni mertek az ő ünnepén. Luca büntetésből a fonó asszonyhoz hajítja az orsót, kóccá változtatja a fonalat, bevarrja a tyúkok tojókáját. Luca napján alakoskodni is szoktak. A Luca-alakoskodó fehér leplet hord, arca elé vagy fejére szitát tesz. Ellenőrzi a fiatalokat, a lustákat megszégyeníti. Luca napján kezdik készíteni a Luca székét, amelynek segítségével Karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Alig van olyan falu, ahol nem ismernék a Luca székéről szóló babonás történeteket. A lucaszéken készítője minden nap dolgozik valamit, úgy, hogy éppen Karácsony estéjére készüljön el. Akkor elmegy az éjféli misére, és ott megismeri a falu boszorkányait, mert ilyenkor szarvat hordanak. Utána azonban menekül haza, különben széttépnék a boszorkányok. Legjobb, ha mákot szór el az úton, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a történet hőse megmenekül a bosszújuktól. Az ország nyugati részében Luca-nap hajnalán "kotyolni" járnak a kisfiúk. Szalmát vagy fadarabot visznek magukkal (legjobb, ha ezeket valahol elcsenik), s arra térdelve mondják el köszöntőjüket. Utána kukoricával vagy vízzel öntik le őket a háziak, ők pedig a szalmával, fával "megvarázsolják" a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak. A köszöntőt mondó gyerekek ezután ajándékokat kapnak. Akár tavasszal, György napján, Lucakor is szabadon garázdálkodnak a gonoszok.

Karácsony

A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvenes-ötvenes éveiben városon jelent meg először, Erdély néhány megyéjében még a háború alatt is újévkor, az "aranyos csikó" hozta a gyermekeknek az ajándékot. A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is a latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a XI. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. A XVII-XVIII. században főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások. A XIX. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük: az élő szereplőkkel (pásztorjáték) és a bábokkal előadott (bábtáncoltató) karácsonyi játékot. A jó-rossz, szegény-gazdag ellentét igen egyszerű, szemléletes formában mutatkozik meg a játékokban. A tréfát a pásztorok szolgáltatják, akik félreértik az angyal latin szavát. Tudatlanok, de jószívűek, és csekély javaikból szívesen adakoznak. A betlehemezést szintúgy, mint másféle színjátékos szokásokat adománykérő formulák zárják le. A betlehemes játékok mellett ismerünk más, helyi elterjedésű paraszti misztériumokat és moralitásokat is. Ilyen volt pl. a Paradicsom-játék, amely Ádám-Éva napján a bűnbeesés történetét adta elő. Főként katolikus vidékeken volt divat a karácsonyi asztal készítése (pl. Somogy megyében szénát borítottak az asztalra, és a sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak, majd asztalkendővel letakarták). Az ország sok részében karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony annyi vesszőt húzott ki a csomóból, ahány tehén a háznál volt, és megcsapkodta a csordás lába szárát.

A regölés (december 26)

A regölés a télközépi, karácsonyi, újévi köszöntés Európában ismert szokásának magyar változata. Ilyenkor a gyermekek, legények vagy felnőtt férfiak házról-házra menve bőséget, boldogságot kívánnak a következő évre. Nyelvészeink szerint a regölés név finnugor eredetű, és etimológiailag összefügghet a régi magyarok sámánjainak eksztázisba esésével is. A XVI-XVIII. században a vízkereszt utáni első hétfőt regelő hétfőnek nevezték. Heltai Gáspár a XVI. században a regelő hetet említi, mikor az emberek isznak, tobzódnak, s ez szerinte az ördög nagy ünnepe. Az utolsó két évszázadban a Dunántúlon és Erdélyben volt szokásos a regölés. A Dunántúlon legények jártak láncos bottal és köcsögdudával felszerelve olyan házakhoz, ahol eladó lány volt, és elénekelték varázséneküket. Ennek egyik állandó motívuma a termékenységvarázslás: a gazdának és háza népének jó egészséget, vagyont kívántak. A második részben egy leányt regöltek össze egy legénnyel. E két állandó részt megelőzi a beköszöntő, melyben a regösök elmondják, hogy hosszú, fáradságos útról érkeztek. Néha megemlítik, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A bevezetőhöz tartozik a csodaszarvasról szóló részlet is. A regölés első kutatója Sebestyén Gyula volt. Nem volt zeneértő - fonográffal vette fel az énekeket. Mások - főként Lajtha László - jegyezték le őket.

Hejgetés (dec.31 - Moldvai csángók)

A hejgetés célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. Résztvevői legények, akik elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.

Aprószentek napja (december 28)

Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.

Újév napja (január 1)

A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak. Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).