Kell-e balfék?

Nyilvánvaló, hogy ha egy tengeren hánykódó csónakot elől jobbra irányítanak, hátul meg balra, akkor az nem fog előre haladni, hanem egyhelyben pörög körbe-körbe. És ha jön egy nem is túl nagy hullám, felborul, az utasok meg bezuttyannak a vízbe…
No és vajon mi történik majd azzal az önkormányzattal, amelyiket az országos trenddel szemben, már „csak azért is”, „juszt is” ellenkező irányba akarnak majd ráncigálni?! Vajon hova vezethet az, amit mostanában egyre gyakrabban hallunk az ellenzéki szirénektől, miszerint az önkormányzat legyen a központi hatalom fékje, ellensúlya, ellenereje?
Azt, hogy „ellen”, még értem is: legyen minden ellen, ami kormánydöntés, legyen azon törvények ellen is, amelyekkel egyébként a közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosok döntő többsége egyet ért…
De hol van itt a súly, az erő? Hogy vehetjük komolyan azon pártokat és ezzel együtt a jelöltjeiket is, akik saját magukat sem veszik komolyan? Akik lényegében saját maguktól is elhatárolódnak azzal, hogy például az egyik megyénk béli közepes nagyságú városban a szocialista jelöltek, mint valami elnyűtt bőrt, vedlették le a pártjukat, s most jól hangzó civil egyesületként, új maszkban, készülnek a régi-új szerepre. Vagy hogyan vegyük komolyan, hiteles erővel rendelkezőnek azokat, akik úgy elszégyellték magukat, hogy hirtelen kifakult a vörösségük, s majd azonnal be is zöldültek. Mint az epe. Mintha gyomorbajosak lennének, s az a nyolc év, amivel bennünket etettek, az ő gyomrukat is megfeküdte volna…
Úgy tűnik viszont, hiába a sok zöldség, még a saját táboruk is erodálódik. Ennek voltam fültanúja a minap egy újságosstand előtt:
- No komám, megint a szocikra szavazol?
- Nem ettem meszet, ha ezek a saját kormányuktól ennyit lobbiztak össze a városnak, akkor ugyan mihez kezdenének a Fidesz alatt?!
Aztán, még beszéltek valami széteséséről, meg hogy „ezeknek már annyi”… Tovább már nem hallottam, mert addigra elhaladtak mellettem, és mindketten befordultak jobbra…