Képzelt riport egy magyar nyelvújítóval
2007. május 1. (kedd) 15:26– Azt szeretném, ha megismerhetnénk a véleményét a magyar nyelv épülő múzeumáról. Tehát interjút kérnék, ha nem zavarná az idegen kifejezés…
– Ugyan miért zavarna az idegen eredetű szavak használata?! A nyelvújítás idején is számtalan kifejezést vettünk át más nyelvből, ma is használjuk ezeket a szavakat – ha nincs jobb, kifejezőbb, pontosabb magyar megfelelője. Lám, a múzeumot sem a honfoglaló őseink hozták magukkal, hanem a görögből vettük át latin közvetítéssel. Az interjút meg az angoloktól kaptuk, ehelyett ugyan mondhatnánk azt is: beszélgetés, bár nem pontosan fedi egymást a két szó jelentése…
– Térjünk a tárgyra! Tehát múzeumba kerül a magyar nyelv – mint valami műtárgy, régiség…
– Inkább azt mondanám: méltó intézményt kap, mint a nemzet sok más egyedi értéke: a zene, a képzőművészet, az irodalom, a színművészet… Ez nem valami holtnyelv múzeuma lesz, hanem egy fejlődő, állandó változásban lévő élő szervezet múltját, fejlődését mutatja meg.
– Viszont az ön által képviselt „fentebb stíl” lassan őskövület lesz. Senki sem beszél ma már úgy, ahogy annak idején önök beszéltek!
– Mit sem ért volna a munkánk, ha ma is úgy beszélnénk, mint százötven évvel ezelőtt! Éppen azért dolgoztunk, hogy képes legyen a nyelv folyamatosan megújulni, pontosan kifejezni a változásokat, a legbonyolultabb tudományos felfedezéseket, a legszebb érzelmeket, a legfi nomabb rezdüléseket. Nyelvünk sokat változott, de magyar maradt! És ez a lényeg!
– Érti-e még a mai fiatalok beszédét?
– Amennyiben a kérdéseire válaszoltam, akkor értenem is kellett azokat! Egyébként nem az a legfontosabb, hogy én értsem, mit mondanak a mai fiatalok. Nekik kell tudniuk, mit jelent az a bizonyos nagy titok: a „jót s jól” parancsa.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza