Magvetés

Miközben azt mondogatták, hogy nem halat kell adni az embereknek, hanem hálót, ellopták a még meglévő, szakadozott hálókat is. A mezőgazdaság és a nagyipar teljes szétverésével munkanélkülivé váltak a falusi emberek, a nagy költségvetési megszorítások még a gátőr, mezőőr, útkaparó és ehhez hasonló, közösségi életjavító munkákat is megszüntették… Teljessé a munkakultúra lerohasztását az tette, hogy a munkanélküliségi segély és az egyéb szociális juttatás együtt több volt, mint amennyit legálisan bérként meg lehetett keresni. Nem az ültetésért, nem a telepítésért kaptunk pénzt az Uniótól, hanem a tőkék kivágásáért, a tehenészet felszámolásáért. Aztán nosza, szinte szánkba repült – s nem csak a plázákon, hanem a kisfalvak boltjain keresztül is – a Nyugat túldotált mezőgazdaságának összes szemete… Tavaly szeptemberig még az is lehetetlen volt, hogy helyben termelt terményeket használjanak fel a települések közétkeztetésein!

Ilyen előzmények után szinte törvényszerű, hogy a hagyományosan mezőgazdaságból élő falvainkban ma már akkor is felveri a gaz a gyümölcsösöket, ha ott a lakosság etnikailag nem cserélődött ki, ha ma is a több évszázadon át komoly paraszti tudománnyal és ennek megfelelő életritmussal rendelkező parasztok leszármazottai élnek. Ha valami csoda folytán feltámadna most egy több száz évvel ezelőtt élt magyar jobbágy,(aki mellesleg anyagilag jóval kevésbé volt kiszolgáltatott, mint most egy panellakó!) ezen csodálkozna el a legjobban, s nem az interneten. Gyakorlatilag most olyan helyzetben vagyunk, mintha a melegvizet kéne újból feltalálni. Magától értetődő dolgok válnak hírekké: az, ha egy köz(ös)ség megműveli földjeit, s helyben tenyésztett disznóból készül a finom kolbász az iskolás gyerekeknek. Lapunkban közölt harsányi példa hál’ Istennek már nem egyedi.

De ha itt megállunk, akkor az eddigi próbálkozások is összedőlnek. El kell jutni odáig, hogy a teljes vertikumot átfogva, az értékesítés, szállítás, tárolás stb. is helyi, régiós, szövetkezeti összefogással történhessen meg. Mert ha nem válik teljessé a helyi rendszer, akkor jön a külső spekuláns, multi, s viszi a hasznot!

Helyben csak a munka meg a hitel marad. Ugyanígy védekezni kell a pénzszivattyúk, az anyagi kiszolgáltatottság ellen is. Igaz, most a védekezésben eszköztelenebbek vagyunk, s kevesebb a tőke, mint amikor a I. világháború után felfejlesztették a Hangya Szövetkezeteket, de talán mégis tanulhatnánk valamit abból is, hogy annak idején miként működtek a non-profit jellegű hitelszövetkezetek!