Magyar kultúra napja

Mi a magyar? – a kérdésfelvetés kapcsán megfogalmazott válaszokból 1939-ben kötetnyi tanulmány jelent meg, de azóta is foglalkoztatja gondolkodóinkat, miként határozható meg a szó: magyar, és mit is jelent a magyarság. Nemzeti hitvallásról, nemzettudatról, szokásokról, stílusról, jelképekről – ezek ismeretéről, tiszteletéről, megéléséről, értékeléséről vagy éppen túlértékeléséről, alkalmanként tagadásáról – szólnak a viták.
Ha pedig kimondjuk, leírjuk: kultúra, máris jön a kérdés: hogyan értelmezzük?! Csak az úgynevezett magas kultúráról beszélünk, vagy a tágabban, beleértve a hit, a művészet, az erkölcs, a szokásjog összességét is?! Ezután pedig meg kellene válaszolnunk azt is: mit értünk kulturáltságon? Mert ugye dicséretes, irigylésre méltó, ha valaki pontosan citálja a klasszikusokat, komolyzenei koncertekre és képaukciókra jár, kívülről fújja a magyar irodalom összes művét, de elég, ha elengedi az orrunk előtt a lengőajtót, vagy beleböfög a képünkbe – és kész! Jobb, ha a kultúrától nem is beszélünk. A reménytelen szómagyarázatok helyett álljon itt a tény: 1989 óta január 22-e a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon írta a Himnuszt. (Pontosabban ez a dátum szerepel a kéziraton.) Neki köszönhetjük tehát nemzeti imánkat. És azt is, hogy újra és újra – ezen a napon mindenképpen – magyarságunkra, kultúránkra, a magyar kultúrára figyelünk. Legalább ilyenkor elmondjuk, elénekeljük a Himnuszt.
De jaj, tudunk-e imádkozni még?!

(pg)