Magyar pünkösd

Nem tudom ki hogy van vele, nekem kifejezetten élvezetes olyannal beszélgetni, akinek teljesen más a világképe, mint nekem, aki másképp gondolkodik alapdolgokról is. Persze csak akkor, ha az illető saját magán átizzasztott, őszinte gondolatokat közöl, és nem csupán a saját karámjának, drukkerbandájának frázisait tudja pufogtatni, illetve: ha nincs benne a másik elképzeléseivel szembeni gyűlölet, egyszóval, ha a nyitottság kölcsönös. Hogy az ilyen beszélgetés nem csak kellemes időtöltés, hanem az önmegerősítést is szolgálja, arra tán József Attila világított rá a legprecízebben: „Hiába fürösztöd önmagadban,/ Csak másban moshatod meg arcodat.” Hihetetlenül unalmas lenne csak magamfajtákkal élni együtt ebben a hazában!

Előcitálhatom éppen Szent Istvánnak a többi intelmével összehasonlítva politikai okokból tán túl sokat is idézett intelmét arról, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és törékeny. Ezt a magam számára a mára vonatkoztatva úgy fordítom le, hogy a különböző felfogások érdekesebbé, színesebbé, erősebbé tehetnek egy országot. Persze csak akkor, ha nem csupán a dominanciaharc gerjeszti, és nem a gyűlölet növeli a különbségeket. (Nem árt, ha időnként emlékszünk arra, hogy még 25-30 évvel ezelőtt is sok-sok vallásos ember komoly hátrányt szenvedett!) És ezen kívül is van még egy s más „egymásba borulást” kizáró tényező: például a magyarellenesség, a hazaárulás és az életellenes elvek. Az öngyűlölőséget pedig (akár magyar akár másféle, akár irodalmi publikációban, akár magánbeszélgetésben) nem vélemények, elvek, érzelmi attitűdök egészséges elegyének gondolom, hanem inkább valami pszichikai, erkölcsi bajnak, hiányosságnak.

Lehet, hogy valami ilyesmit is jelent aprópénzre, pontosabban aprógondolatra váltva Áder János köztársasági elnök beiktatási beszédében a következő mondat: „A kiegyezés számomra azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy mi magyarok kiegyezzünk végre önmagunkkal, mert csak ebből születhet meg saját belső békénk.”

E hónapban ünnepeljük piros pünkösd napját, emlékezvén arra a történelmi eseményre, amikor a Szentlélek kitöltetése után mindenki a saját anyanyelvén hallotta ugyanazt a jó hírt. Ha mi, a talán még az anyatejjel magunkba szívott külön értékrendünket fel nem adva, az egymástól oly különböző gondolatvilágunkat megtartva, néhány dologból ugyanazt hallanánk ki, egyformán értenénk meg, no az lenne a mai magyar pünkösd!