Megajándékozottak

Az utóbbi években elég sokszor írtunk arról, hogy kezd kiüresedni a karácsonyi ünneplésünk. Belekevertük (mert hogy eleve benne is van) az elanyagiasodott szemléletet, a fogyasztói társadalmi létet, a vásárlási lázat és mindent, ami ezzel összefügg. Azt hiszem, semmit nem oldottunk meg ezzel, csak a témát tettük köztudottá és közhelyessé, küszöbinger alattivá, esetenként átlapozhatóan unalmassá.

Hát jó. Akkor fordítsuk meg az irányt, beszéljünk magáról a megajándékozottságról! Mint állapotról, mint életérzésről. Lehet, hogy sokak szerint bolond az, aki egyáltalán gondol ilyenre. Hiszen vagy peches, szerencsétlen tehetségtelen valaki, és akkor nem megajándékozott, hanem kisemmizett. Ajándékba itt senki semmit nem kapott, a csúcson lévők is megfizettek a kiváltságaikért, többlet agyagi javaikért becsületes munkával, kapcsolatépítéssel, vagy éppen hatalmi visszaéléssel, korrupcióval, saját gerincük eladásával, ki mivel…. Amit meg összelopkodtak, az szintén nem ajándék.

Mindaddig abszolút logikus és igaz ez az érvelés, míg ki nem tágítjuk a horizontunkat. Míg fel nem nézünk a magasba, ahol a sok giccses, tudatosan felaggatott lampionokon túl meg nem látjuk a betlehemi csillagot. Ami ott ragyog az emberiség egén már kétezer éve. És ott ragyoghatna valamennyiünk személyes egén is. Mert hogy „úgy szerette az Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen…”

Szép mese? Ebből nem lehet megélni? Ma már annál kérgesebb a világ, hogy erre vevők legyünk?…Persze, lehet így is gondolkodni, cinikusan szólva: már csak az emberi jogok tiszteletben tartása miatt is lehet ez bárkinek a véleménye… De azért, aki kizárólag a földön való kapirgálást választja, az is észrevehetné, hogy ő is megajándékozott. És nem csak az egészségre, meg például az illető, okos agyára gondolok, amiben ezek a zseniális gondolatok megszületnek, hanem magára – szószerint – a Földre. Az anyaföldre, más szóval a hazára. Ajándékba kaptuk mi ezt az őseinktől. Ők vásárolták meg a számunkra a vérükkel, s azzal, hogy átörökítették nekünk az életet. Persze tudom, sokan kifelé kacsintgatnak, ugyan ki az, aki az utóbbi 8-10 évben ne gondolta volna, hogy „kirohanok ebből az országból…” Azért jó, ha tudjuk, hogy ez a mi földünk és országunk idővel egyre jobban felértékelődik majd. Egy olyan összehasonlító felmérésben, ahol kilenc objektív mutatót vettek figyelemben, a világ összes országa közül Magyarország a 20. helyen áll. Megelőzve ezzel Angliát, Csehországot és Svédországot. Ugyanis egyre fontosabb szemponttá válnak azok, amiben mi jók vagyunk, az időjárási mutatók, az iható csapvíz, és maga a termőföld! Éppen ezért olyan bolondok ne legyünk már, hogy csak úgy itt hagyjuk, átengedjük másoknak ezt a nagy ajándékunkat! (Aki kénytelen másutt élni, dolgozni, az is jobban teszi, ha idehaza a gyermekét, unokáját, magát bebiztosítja egy lakással, egy darab magyar földdel, egy kis hazaival.)

Karácsonyi kívánságom így aztán most „csak annyi”, hogy fogadjuk el, vegyük birtokunkba a nekünk szánt ajándékokat: a mennyeit is meg a magyar-földit is.