Menetpróba: Mitsubishi Lancer 1.5 Invite

Esetünkben a Lancer legkisebb motoros változatán, az 1.5-ösön díszelgett az erre utaló felirat. Ilyenkor több esetből okulva lágyan leereszkedünk a bőrkanapéra, s autónk evidens személyiségzavarát próbáljuk meg szelíd mosollyal firtatni: 109 lóerő egy 4.57 hosszú, 1250 kilós kocsiban… Ahamm…

Apró gyémántom, akarsz róla beszélni? Hogyne akarna! Felemeli hangját és ellentmondást nem tűrően hallatja véleményét. Azaz: domináns motorzajjal festi alá már az első métereket. Azonban – a Mitsubishinek sikerült valahogyan a kicsi Lancerbe is átültetni az Evo génjeit, mert ez az autó markánsan más, mint kategóriatársai. Ritka ma már az az érzés, mikor a purista versenyvérű sofőr egy könnyű érzetű, izmos jószággal lobog az utakon. Márpedig a Lancer még ezzel az erőforrással is ezt az élményt közvetíti.

Nincs fölösleges komfort, még a könyöklők is alacsonyan vannak a karosszékes tespedéshez. Ez a kocsi dolgoztat! Fogjuk, tekerjük, markolásszuk húzgáljuk – és mindig jó! Minden irányítóelem majd’ tökéletes összhangban van. Finom kormányerők, isteni definíciójú fék-nyomáspont, pontos-csontos váltó és remek teljesítményérzet. Ilyenkor még ama bizonyos zajongó négyhengeres is az alapfilozófiáról szól. Ha pedig 2500 környékén felváltogatunk, nem is hangos. Ha rányitjuk a motorháztetőt, a kis másfél literes magát összehúzva, majdhogynem szégyenlősen lapít az óriási motortérben. Megenyhült szívvel zárjuk vissza a fedelet, s kezdjük nyitogatni a többit. Szinte most vesszük észre az autó többi részét…

A modellváltással a Lancer kategóriájának egyik legnagyobbika lett, s ezzel kiváló helykínálatot is nyújt. Bő a csomagtér is, és a hátsó ülések 60:40 arányban osztottak. Ha pedig tudjuk, hogy az új Lancer alapváltozata is merevebb, mint az előd Evo IX volt (!), az úttartás- és biztonságtudatunk sem háboroghat. A futómű agilis, készséges, a kocsi dinamikája elsőrangú, sőt a stabilitáskontroll is csak erősen a limit közelében avatkozik be a játékba. Khm, ASC OFF…
Ez az autó szép. Ha tudományosan is alá akarnék dúcolni szubjektív érzetemnek, azt kellene mondanom, hogy a Mitsubishi rendkívül tudatosan alkalmazza saját stíluselemeit, s úgy fűszerezi azt egy kis olaszos arányaromával, hogy a steril japán tudatosság egyszerre csak talján temperamentummá változik.

A legnagyobb sógunok vérfagyasztó hadúri arcát öntötte fémbe a japán gyár, mikor a Lancer frontját megrajzolták. Az utastér a mostanra megszokott Mitsu világ, ahová szerényebb műanyagok kerülnek, a formák pedig (szerencsére) leegyszerűsödnek. Nincs gombtenger, de minden funkció megvan. Fedélzeti computer, Bluetooth, meghökkentő hangképű gyári hifi, automata ablakok és hét légzsák. Kár, hogy a kormány csak föl-le állítható, ezért a vezetési pozíció nem mindenkinek optimális. S az is zavaró, hogy az utastérbe az illedelmesnél jobban betolakszik a kerékdobokba felvert kavicsok és víz zaja. Habár… ez a Lancer érzékelési küszöb alatti, hihetetlen kommunikációval adja át sportosságát. És el tudom felejteni neki akár a hangosságát, akár a csiszolatlanságát – mert valódi sportszedán. Tényleg az!

Szilvásy Bence