Mentorprogram a Cserehátért

A párját ritkító barokk palota dísztermében a térségből elszármazott kormánybiztosok, államtitkárok, orvosok, jogászok, tanárok, újságírók és egyéb szaktekintélyek gyűltek össze, hogy mentorként segítsék a helyben maradott agilis fiatalok tehetségének kibontakozását.  

Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében eképpen fogalmazott; „Edelény ékszerdoboza sok-sok tehetséget fogadott be ezen a napon, egyrészt olyanokat, akik a mögöttük levő évtizedekkel már bizonyítottak, másrészt azokat, akik előtt ma megnyílott a lehetőség, hogy bizonyíthassanak”. A tehetséggondozás kapcsán hangsúlyozta, hogy bármilyen szociokulturális környezetben is éljen egy pályakezdő, törekedni kell arra, hogy ne vesszen el pusztán gazdasági, avagy társadalmi hátrányai miatt” -utalt a képviselő a térség hátrányos helyzetére. A konferencián, s egyúttal a mentorprogramban ténylegesen is részt vevő ismert természet-és társadalomtudósokat, művészeket, valamint a sajtó képviselőit méltatva elmondta, hogy általuk olyan pozitív példák állnak előttünk, akik gazdagították nemcsak Észak-Magyarország, de az egész magyar nép életét. Mint Demeter Zoltán fogalmazott, ezen emberek példaként szolgálnak arra, hogy tehetséggel bizony lehet érvényesülni ebből a régióból, ilyen nehéz körülmények közül is. Az eredeti hivatását tekintve református lelkészként szolgáló képviselő azzal az eldöntendő kérdéssel zárta beszédét, miszerint mindenki életében eljön az idő, amikor fel kell tennie magában a kérdést, hogy mi a célja létezésének; tenni vagy lenni? Pusztán létezni, nem véve tudomást arról, amit kaptunk az Úrtól, avagy keményen dolgozni azért, hogy a tehetség kibontakozásának útját sikerüljön végigjárni hitben, szeretetben.”

„Jó hazajönni”- mondta Prof. Pálinkás József a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, aki ugyancsak a Cserehát egyik aprófalujából származott el. „Kedves Földieim”- így szólította meg az egybegyűlteket a szaktekintély, majd nosztalgiával tekintve a múltba arra emlékezett, hogy „éppen itt, a kastély előtt fordult meg az autóbusz, mely Abodon keresztül eljutott Galvácsra, a szülőfalumba.” Pálinkás professzor a segítő program kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az efféle kezdeményezések túlmutatnak önmagukon, azt bizonyítják, hogy a vidéki Magyarország élni akar. Elismerően jegyezte meg, hogy sok buzgó lokálpatrióta van a térségben, akik életben tartják a vidéknek ezt a részét. Ezzel párhuzamosan elmondta, hogy egy hátrányos helyzetű térségben elengedhetetlen az a fajta együttműködés, amelyet még szülőfalujában, Galvácson látott. Az MTA egykori elnöke egyfajta recepttel is szolgált a pályát kezdő ifjú mentoráltaknak arra vonatkozóan, mely emberi tulajdonságok szükségesek a szakmai sikerekhez, a kitűzött célok eléréséhez. Miképp mondta, „a galvácsi közösségben megtanultam még valamit az együttműködés mellett, dolgozni. Keményen dolgozni! ” Tehetséggel, kooperációval prosperálóvá kell tenni a Cserehátot, a nagyvárosokra támaszkodva, ugyanakkor a falvak kezdeményezőkészségének erősítésével, hiszen, mint rámutatott, lehet okos dolgokat kitalálni Brüsszelben, de ezt a vidéket felvirágoztatni az itt élő emberek fogják”. Pálinkás József arra buzdít mindenkit - főképp falun élőket-, hogy választott szakmájuktól függetlenül aknázzák ki azt a lehetőséget, melyet a világháló nyújt. „Ifjúkoromban, az ’50-es években még nem lehetett számítógépes munkát végezni Galvácsról. Ma már lehet. Ez olyan lehetőség, amelyet még fel sem tudunk fogni igazán”- figyelmeztetett a professzor. Érdekes gondolatokat hallhattunk a nagyvárosi léttel együtt járó elidegenedés kapcsán is. A kormánybiztos figyelemre érdmes történetet mesélt a kisebb közösségek szocializációs tevékenységéről. „A faluban, ahol nevelkedtem, amikor egy gyermek rosszat csinált, rászólhatott akár a harmadik szomszéd is anélkül, hogy ez felháborodást váltott volna ki a szülőkből. Próbáljuk csak ki városon ugyanezt, nem lesz benne köszönet.” A magyar falu ereje még mindig az együttműködésben van- mutatott rá a professzor, majd azt ajánlotta, „próbáljuk meg szervezett módon segíteni azt a vidéket, ahol felnőttünk”. Ezt úgy képzeli el, hogy az itt élők megjelölik azon tevékenyégeket, területeket, amelyeket fejleszteni kell, az elszármazottak pedig a nagyvárosokból, lobbytevékenységükkel, vagy adott esetben döntéshozói pozícióból igyekeznek segítő kezet nyújtani.  „Edelényi voltam, edelényi vagyok és edelényi maradok”- ezekkel a gondolatokkal kezdte beszédét az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Asztalosné Zupcsány Erika. A közvetlen, segítőkész államtitkárt a megbecsülés mellett, igen nagy szeretet övezi Edelényben. Most a közelmúltban szervezett, negyven éves osztálytalálkozójáról beszélt rámutatva arra, rendkívül sokat ad egy ilyen találkozó az embernek. „ Szembesít bennünket azzal, hogy mivé is váltunk, hogyan tudtuk kibontakoztatni azt a lehetőséget, amit születésünkkor kaptunk.” Asztalosné Zupcsány Erika ennek kapcsán arról beszélt, hogy különösen hasznunkra válhat azt is megtapasztalni, hogyan tudunk visszakerülni abba a közegbe, ahonnan egykor elszármaztunk.

Kaló Károly, a Bhim Rhao Egyesület roma származású elnöke, számos sikeres projekt ötletgazdája saját életével példálózva arról beszélt, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek esetében felbecsülhetetlen értékű egy –egy ilyen program, ami segít abban, hogy ne kallódjanak el a szegény, ám tehetséges gyermekek.  Rőczei Norbert, a BOCS mentorprogram vezetője - aki maga is a Cserehát szülöttje-, arról beszélt a Magyar Hírlapnak, hogy bármilyen nagy ívű karriert is futottak be az e vidékről elszármazottak, szülőfalujuk iránti kötődésük olyannyira intenzív, hogy egyetlen szóra boldogan felajánlották segítségüket. A munka érdemi részéhez Jánosi Zoltán profsszor, a Nyíregyházi Főoskola rektora, József Attila- díjas irodalomtörténész eképpen kívánt sikereket; „az életre szavazó újjászületett kastély tökéletes helyszíne a mentorprogramnak, a Bódva-völgy öntudatra ébredésének.” A konferenciát követően megkezdődött a tényleges munka, amikor is szakterületek szerinti szekcióüléseken bemutatkoztak a csoportokat vezető mentorok és mentoráltjaik, hogy kitűzzék azon konkrét célokat, melyeket a program nyolc hónapos időtartama alatt szeretnének elérni. Az orvostudományok szekciót dr. Takács István endokrinológus, egyetemi docens, a néprajzot Szuhay Péter, a Néprajzi Múzem gyűjteményvezető muzeológusa, a gazdaságtudományt G. Fekete Éva, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának docense, Tózsa István, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának tanszékvezetője, a helytörténetet Laki –Lukács László, Forster Gyula-díjas helytörténész, református presbiter, Rémiás Tibor, történész, a Heves Megyei Múzeumi Szervezet volt vezetője, a településfejlesztést – településrendezést Viszlai József építész, vezető-tervező, Miskolc korábbi főépítésze, Budinszki István, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet munkatársa, Falucskai Attila, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének megyei elnöke, a sportot Puskás Ivett, a Sportállamtitkárság sportszakmai munkatársa, a sajtót pedig Demény Rózsa televíziós személyiség, valamint kollégánk, Kégl Ildikó, publicista, szerkesztő, a Magyar Hírlap Borsod-Abaúj- Zemplén megyei tudósítója vezeti.