Mert néven kell nevezni (Jeney Edit jegyzete)

Nézzük a régi fotókat, október 25-e: micsoda tömeg hömpölygött Miskolc utcáin… Csakhogy mi már tudjuk a végeredményt is. Így hát leragad bennünket a fotóról kiáradó ritmus, állóképpé merevedik a tömeg.

De ez az időn túli visszanézés hirtelen megszakad, s szinte jelenné válik, ha nem úgy általában gondolunk hősökre, mártírokra, áldozatokra, hanem személyek elevenednek meg előttünk. A kis 13 éves Misley Emese, aki iskolából ment hazafelé, mikor halálos lövés érte. Vagy Soltész József, aki a Bükkbe indult, s az igazoltató járőrök fegyvert találtak nála. Két nap múlva halálra ítélték, s a statáriális ítélet meghozatala után másfél órával, 1956. december 15-én, agyon is lőtték a miskolci lőtéren. Ez a 29 éves fiatalember volt az egész országban az első, akit kivégeztek a forradalom leverése után. Oláh Miklós alakját pedig az édesanyjának a fia 1957. április 12-i kivégzése után félévvel írt nagyon személyes, drámai erejű visszaemlékezése hozhatja hozzánk közelivé. E visszaemlékezést tartalmazó kötet hamarosan meg is jelenik a Lévay József Közművelődési Egyesület kiadásában. A zongoratanárnő-édesanya roppant feszes, intelligens írása így fejeződik be: „De hiszem, hogy eljön az idő – bár én már nemigen érhetem meg azt –, hogy nem lesz bántódása annak, aki az 1956. októberi hősök dicséretét ajkára veszi. Ezt szilárdan hiszem, s ez a hit ad erőt drága kis Fiam, az elvesztésed feletti nagy fájdalom elviseléséhez. Adja Isten, hogy ez a hit mielőbb beteljesedéshez vezessen, hogy valóban felvirradjon a hajnalcsillag a magyar égen!”

S ha név szerint megemlítettünk néhány hőst és áldozatot, tegyük meg ugyanezt a másik oldalon, a tetteseknél is! Hisz nem maguktól lettek azok a halálos ítéletek, azokat valakik, névvel, életúttal rendelkező emberek hozták meg! Oláh Miklóst első fokon Sugár László ítélte halálra. Az ő nevéhez három halálos ítélet tapad. Ennél többet tudunk a másodfokú halálos ítélet meghozójáról. Kalandos életébe belefért többek közt a cionista mozgalomban, a Tel-Aviv-i munkáspárt megalapításában való részvétel, 45 júniusában Budapesten az MKP kerületi párttitkársága. Az 1953-tól 72-ig a Legfelsőbb Bíróságon dolgozó Vida Ferenc ’56 után forradalmi ténykedésük megtorlásaként húsz, azaz 20 embert küldött a halálba. Köztük Nagy Imrét, Magyarország miniszterelnökét is.