Mozisirató

...viszont most talán felújítják az épületet (benne az egykori Avas szállót, a Fehér termet, az éttermeket). Ahogy az író, költő Heltai Jenő, a mozi – egészen pontosan a mozi szó – kitalálója már 101 éve megmondta: „Mint happyend a Végzet.” S hogy teljes legyen a Mozi című költemény utolsó versszaka, idemásolom a két záró sort is: „Egy centiméter igazi költészet / És háromezer méter butaság”.

Nem azért az egy centiért, de szerettük a mozit. És „a” mozi számunkra mégiscsak a Kossuth mozi volt. Egy-egy filmet meg lehetett nézni valamelyik kisebb
vetítőhelyen, a Fáklyában, a Táncsicsban, esetleg a Szikrában is. Sőt, a művelődési házakban, ahogy a falvak kultúrházaiban is rendszeresek voltak a filmvetítések. De amikor a moziba szóló meghívás programot, pláne randevút is jelentett, akkor a miskolci főutcán lévő Kossuth moziba kellett menni. Felsétálni az elegáns lépcsőn, a hangszórókból szóló zenére bevonulni a terembe, megkeresni a nyikorgó székek közül éppen azt a kettőt, ahol majd összeér a két kar, megtalálja egymást a két kéz...

Jaj, de ne siessünk ennyire előre (vagy a múltidézésben hátra)! Tehát leültünk, ahová a jegyünk szólt, megvártuk, amíg elsötétült a nézőtér, lement a híradó, az
összes előzetes, és amikor a film valami szépet, meghatót és/vagy borzasztót, félelmeteset vetített elénk, akkor érhetett egymáshoz a két kéz. Addig visszatetsző lett volna a sötétben tapogatózás, addig akárhol is lehetett volna ez a két szék, bár az utolsó sor felért egy vallomással, az oldalpáholyba szóló jegy pedig már igen bizalmas viszonyt feltételezett. Mondom, írom mindezt múlt időben, mert bizony mostanában nem járok moziba. És nem csak azért, mert bezárt a miskolci Kossuth mozi – és bezárt a Táncsics, a Fáklya, a Szikra, de régen nincs előadás a mi falunk kultúrházában sem. A filmhíradó is régen értelmét vesztette, már a tévével és a rádióval sem vetélkedhetett, az internetes világ pedig végképp megsemmisítette. Aztán a multiplexekkel folytatódott a hagyományos mozik megsemmisülése.

A jellegtelen vetítőkben végképp nincs helye a romantikának. És a belépő is nagyon drága. Egyébként minden film megszerezhető dévédén, vagy letölthető az internetről, és majd adja a tévé valamelyik csatornája is a sok közül. Hiába: változik a világ. Bizakodjunk, előre halad. Nagy butaság – legalább háromezer méter – állandóan azon keseregnünk, hogy semmi sem olyan, mint volt régen. De azért a mozit, a mi mozinkat – meg a fiatalságunkat – muszáj elsiratnunk.

-pg-