Nagy szívvel, nagy hittel a világ elitben

A megjelent sportbarátok betekintést nyerhettek a közelmúltban  megrendezett North Face Ultra Trail Mont Blanc (UTMB) elnevezésű hegyi ultrafutó versenybe, ahol a 43. évében járó Németh Csaba ismét sikerrel képviselte Magyarországot, megyénket és a borsodi megyeszékhelyet.  A Franciaországot, Olaszországot, Svájcot is érintő 179 km-es, 10 000 méter szintkülönbséget is leküzdő 2300 tagú mezőnyben a vidi.hu hosszútávfutója a rendkívül előkelő negyedik helyen végzett.

Nyitányként az élménybeszámoló főszervezője, dr. Koleszár Lajos, a megyei vitorlás szövetség elnöke ajándék átadásával gratulált a jelenlevők és a távolról szurkolók nevében a napi munka mellett tréningező kiváló sportembernek.  
Ezt követően a két gyermekes boldog családapa középiskolai osztálytársával, Sike Gáborral, az Európa Rádió főszerkesztőjével beszélgetve ismertette a részleteket, egyebek mellett elmondta, hogy mivel tavaly a rendkívülire fordult időjárás miatt elmaradt az UTMB, a világ terepfutói már nagyon ki voltak „éhezve” a 2011-es viadalra.

Rajt, 5 órával később

- Az idei verseny sem kezdődött hagyományos módon, hiszen az eredeti rajtidőpont előtt 12 órával tudtuk meg, hogy az éppen arra ,,járó”, de elvonulóban levő vihar miatt 5 órát csúszik a rajt – mondta Németh Csaba. - Ez azt jelentette, hogy éjfél előtt 30 perccel vághattunk neki a küzdelemnek. Ami engem illet, az elmúlt bő egy esztendő alatt csak erre az erőpróbára készültem. Mivel ötödszörre neveztem be a versenyre, ahol 2006-ban az olasz Marco Olmo mögött a második lettem - tisztában voltam vele, hogy mire van szükség a jó szerepléshez. A kemény edzések mellett nagy szív és nagy hit is kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen embert próbáló versenyen legyőzze önmagát, és jól szerepeljen. Nem elég a mentális és fizikai felkészültség, a megfelelő táplálkozás, arra is szükség van, hogy a vázrendszer, az izomzat is bírja az extrém terhelést. Holtpontra mindezzel együtt is számítani kell. Nálam akkor következett be a kritikus pillanat, amikor verseny közben közölték velünk, hogy a rossz idő miatt kivették az útvonalból a legnehezebb hegyet. Azt gondoltam, hogy így könnyebb lesz a pálya, de miután kiderült, nem így lesz, sőt a várt könnyű rész helyett egy hosszabb és két másik heggyel nehezített szakasz következett, nagyon bosszantott a dolog, mellyel párhuzamosan csökkenni kezdett a teljesítményem is. Közel kerültem a feladáshoz, de ezúttal is bevált az a rutinom, hogy nem döntöttem azonnal a kiállás mellett, hanem tovább haladtam és mintegy másfél óra elteltével felülértékeltem a dolgokat, újra „felépítettem” magam. Ehhez arra is szükségem volt, hogy találkozzam egy nem versenyző, éppen arra kocogó futóval, akitől kaptam enni- és innivalót, ugyanis nekem mindössze 2 dl vizem volt a váratlan, 3 és fél órás ráadásra. Később szembe jött velem a rövidebb távon induló osztrák Wolfgang Zingl futótársam, aki szintén segített a holtpont átvészelésében, csakúgy, mint a többnyire maratoni távon és 100 km-en jeleskedő, nekünk szurkoló Pész Attila. Ezek a szerencsés momentumok azért értékelődtek fel a szokottnál is jobban, mert a kísérő szerepét ellátó feleségem, Kriszta és Tóth Csaba barátom csak a hivatalos frissítő állomásokon adhattak fel nekem muníciót. A gyári, például a harmadszor győztes, rendkívül tehetséges, mindössze 23 esztendős spanyol Killian Jorget-et is soraiban tudó Salomon-csapatnál egy kicsit más volt a felállás, náluk egy élversenyzőre egy autó és öt kísérő jutott. Az UTMB nehézségére jellemző, hogy az amerikaiak legendás ultramatonistája, a zsinórban három, Athén- Spárta közötti, 246 km-es Sparthatlon-t megnyerő Scott Jurek négyszer próbált itt szerencsét, ebből egyszer a 17. lett, háromszor – közte  idén is – feladta a küzdelmet.   

Ünnepelték Chamonix-ban

- Az eredeti 168 km helyett 179 km-re ,,hízott” távon végül is 22 óra 35 perccel  a negyedik helyen érkeztem célba Chamonix főterén, ahol a késő esti időpont ellenére a több ezres tömeg engem is hosszú perceken át ünnepelt.  Kissé meglepő tapasztalás volt számomra, hogy Franciaországban, ott Chamonix-ban jobban ismernek, mint szülővárosomban, Miskolcon. Pedig a galloknál 1600 klubban nem kevesebb, mint 330 ezer igazolt terepfutó van, míg hazánkban ennek a töredéke. Ötödször indultam a Mont Blanc-körön, ötödször végeztem az első nyolc között, mellyel rajtam kívül senki nem büszkélkedhet a világon, így igazán elégedett és boldog lehetek. Ismét sikerült bizonyítani a magyar virtust, hogy mi továbbra is ott vagyunk a szakág nagyhatalmának számító, lényegesen jobb feltételeket biztosító országok legjobbjai között, sőt rendre felvesszük velük a versenyt, sokszor le is győzzük képviselőiket. Örömteli számomra, hogy idén 300, szinte kivétel nélkül államilag is támogatott japán terepfutó is ott volt a pályán, de egyikük sem tudott megelőzni. 2011 hátralevő részére több meghívást is kaptam, Németországba, illetve Angliába, de még nem döntöttem az indulásról. A távlatokat illetően, amint stabil motivációt érzek valamelyik rangos erőpróba irányában, mindent elkövetek majd a lehető legjobb szereplésem érdekében! 

forrás: Szücsi média