Örökségünk

Buli lett az ünnepekből, kerti parti a lakodalmakból, karácsonykor síelés, húsvétkor meg dög unalom. (No nem magyar sajátosságról írok, egyelőre inkább Európában izmosodó jelenségről. Tudják azokéról, akikhez állítólag beemelődtünk – tekintsük megtiszteltetésnek – a NATO meg az Európai Unió által.) És akkor most mit is kezdjünk Szent István napjával? Tudunk-e mi ünnepelni, vagy csak giccses tűzijátékokat eregetünk? És egyáltalán. Ha csak most kapaszkodtunk fel Európához, akkor hogy lehet a mi hazánk a keresztyén Európa, a középkori globalizált világ egyik legrégibb állama?!

A privatizáció- liberalizáció- dereguláció szentháromságában hívők, vagy legalábbis bennünket azzal etetők; az állam gyengítésével üzletelők és annak szervező-szolgáltató szerepét minimalizálók, a közjó szolgálata helyett a közrosszban utazók bizony csak álságos képmutatással szólhatnak elismerően a Szent István-i műről.

Általában mindenki kihúzza magát, ha kiderül, hogy ősei között nagy embert, híreset, jótevőt tud felmutatni. Így van ez nemzeti szinten is, Nemeskürty István szavaival élve „elszegényedett rokonként, keresgélünk drágaköveket az elhunyt elődök ládájában”.

Időnként még közhelyszerű tényeket is érdemes tudatosítanunk magunkban. Például azt, hogy a mi népünk zseniális királya tudott először tartós és egységes államot teremteni e huzatos Kárpát-medencében! Aztán az ember persze mazsolázik: azt szedegeti össze e gazdag örökségből, amiről úgy érzi, abból van a legnagyobb hiány manapság. Hogy csak néhányat említsek: Szent István nem csak törvényeket hozott, hanem be is tartatta azokat; biztonságot és békét adott az itt lakó magyaroknak és nem magyaroknak. Független államot teremtett, úgy illeszkedett, s vette figyelembe az akkori erőviszonyokat, hogy nem vált senki hűbéresévé. Jó hadviselő volt, vesztes csatát nem vívott, meg tudta őrizni az ország területi épségét. Kitűnő diplomata volt, tekintélyt vívott ki magának és országának. S nem utolsó sorban: olyan hitnek, szakrális erőnek nyitott teret, mely tartást, energiát adott népünknek ezer éven át…

És ha még nem rugaszkodtunk el teljesen saját magunktól, ha nem váltunk öngyűlölő magyarokká, akkor azt is megköszönhetjük Szent István királynak, hogy egyáltalán létezünk, s még mindig magyarul vallanak legtöbben szerelmet e Kárpát-hazában.