Pubertás után - Menetpróba: Volvo V60 D5 AWD Summum

Valahogy az idő fogalmát félretették a svédek, hiszen a kocsi szinte egy percet sem öregedett, s máris itt a ráncfelvarrás, azaz a modellciklus fele.

A sajtósok ideadták az első képeket a modellápolt 60-asról, és mi elkezdtük húzgálni a szánkat. Szélesszájú kisbéka, unalmas, bárgyú lapátfej, stb. – tegyük hozzá, elég szerencsétlen fotók voltak. Fémközelből már azonnal helyreáll a kép: a faceliftes arc a harmonikusabb design. Mint ahogy a serdülő tini, a 60-as is kicsit pufókpofa volt, az orrnyergén két nagy pattanásszerűen éktelenkedő pozíciós fénnyel. Jóképű volt akkor is, de még nem igazi férfi. Most viszont az arc érett lett; a pattanásoknak nyoma sincs. A száj magabiztosabban mosolyog, a pufók vonalat felváltotta egy szálkásabb, szikárabb fizimiska. A gazdagon kidolgozott, dúsan krómozott, csillogó lámpák és fényforrások tisztább, tudatosabb tekintetet adnak a kombinknak. Ha ehhez hozzáadjuk a hűtőrács finom retusát és a követőradar eddig randa dobozának immáron elegáns eltüntetését, akkor láthatjuk, hogy a svéd középnemes végre felnőtt. Ősportkombiságával ezért gyakran úgy vonulunk, hogy rajtakapjuk magunkat, hogy igencsak nézzük a kirakatüvegekben…

A D5 sosem csendes igazán, sőt olykor fordtransitosan csörög, de a legerősebb öthengeres dieselhez méltóan passzírozza szerveinket torzónk hátsó-belső falára. 215 LE és 440 Nm nem játék. Igaz, az összkerékhajtás nagyobb belső súrlódás miatt valahogy kelletlenebbül indul el városban, de autópályára ideális. Pedig a hatsebességes automata váltó szinte tökéletes – mindig tudja, mit, hogyan és menynyire észrevétlenül csináljon. Soha rosszabbat. Nagyobb újdonság az utastérben a mostanra

már grafikus műszerfal, ami szép, könnyen rajzolható, konfigurálható. Gyalogolhatunk a bővített menüben, saját setupot állíthatunk öszsze a kocsinknak, kiválaszthatjuk a kormányerőt és még X-sok funkciót. Igaz, ez még csak a köztes Sensus-rendszer, ahol az érintőképernyő és a fedélzeti netkapcsolat még nem kerülgette velünk a forgalom jávorszarvasait.

A futómű príma kompromisszum: akkor és ott feszes, ahol indokolt, viszont engedékeny és kellemes, ahol illik. 18-as kerekekkel is. Bézs és bőr. Mindez Volvo-ülés formájában – kérem szépen, az anyaöl ehhez képest egy korhadt, szuvas lóca. Ez a meghatározó elem, ami megszabja a Volvóval való közlekedés mibenlétét. Emiatt nem adjuk elő a BMW-s letolós agresszív parasztot, hanem stílussal, nívósan abszolváljuk a mindennapokat. A teljesítmény itt nem horpaszba vágott bizonyítási vágy sarkantyúja, hanem a mindig elegendő tartalék; s ilyenkor még a dinamikus vonalvezetés is hiteles marad.

Mindehhez hozzávesszük a temérdek biztonsági extrát, amivel a V60 lassít, megáll, jelez, vigyáz, csipog, villog, de szükség esetén egy Zeppelin is kitelik a légzsákjaiból. Kamerák, radarok, szenzorok lesik a kocsi minden szegletét és erősen láttatják, a balesetmentes, teljesen autonóm jövőt.

A praktikum persze csorbát szenvedett a szépség oltárán, hiszen korábban egy Volvo kombi csomagteréből egyben kihúztunk egy családi szaunát, de hm. Túl vonzó a tompor, igéző a far, hogy érdekeljen. Bezzeg Li Shufu elnök urat érdekli, és még drámaibb, sőt, még svédebb vonalakat ígér a következő Volvóknak – no meg egy valódi nagykocsit, amivel végleg megérkeznek az elit prémiumosztályba. A 17.4 milliós cédulát látva én már most is elhittem…