Regöltek a töredékes kéziratok nyomán

Gyökerek

Az elkészült „Regölős ének Tállya népének az pogány törökökön is kifogó furfangos vitézi tetteiről” című remekmű az Úr ezerhatszázas éveinek elejére viszi az olvasót, illetve vitte a borút egyesület tagjait, akik a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadásában élvezhették a strófákat. – A kultúra éve kapcsán ezt a művet és a nyári napforduló ünnepét összekötöttük – sorolja Kuthi Csaba. – Tudni kell, hogy a természeti népek ősrégi hagyományaiban az időjárás változásának, az évszakok járásának, a természeti jelenségeknek nagy fontossága és kultusza volt. Erre vallások is alapultak, a természet megmutatkozásait az ősi kultúrák és vallások papjai szertartásaikban használták fel. Az év változásainak legfontosabb mutatója a Nap járása volt. Innen ismeretes hagyomány a nyári és a téli napfordulók megünneplése, az ezekkel kapcsolatos babonák és hiedelmek varázslatainak évezredeken át megőrzött, de részleteiben azért átalakult szokása – tájékoztat a tiszteletbeli elnök.

A diófa - varázsfa

Az un. Terebesi Töredék-ből lett ismert, hogy Magyarországon, főleg a Felvidéken és Erdélyben, ahol a dombos, hegyes vidékeken a pogány, a természet imádásán alapuló hagyományok és hiedelmek sokkal erősebbek voltak és sokkal tovább éltek, az éjszaka varázs-fájának a diófát tartották – folytatja Kuthi Csaba. - Ezt a Terebesi Töredék-ben Milota, az utolsó sámán, ekképp mondja el: „A diófa gyümölcse az élet gyümölcse. Páros alakjában a férfiú magja van, ami ifjú korában adja mindazt, amit a férfimag adhat. Erőt és életet ad a diófa fiatal gyümölcsének itala. Harmatkönnyei pedig az asszonynép szépségét dicsérik.” – Nem szép gondolatsor? – kérdezi a tiszteletbeli elnök, majd felolvas néhány strófát az általa összeállított darabból:

"Regölöm tetteit az régi koroknak,
Az régi koroknak, jó Magyarországnak.
Jó Magyarországon Tokaj-hegyaljának,
Ahol áldozának Baksus oltárának.

Hajh, akkoriban ott czudar idők jártak
Az pogány törökök igen ránk találtak.
Mohács bús mezején jó vitézek álltak,
S az királlyal együtt mind a porba szálltak.

Majd ötvenkettőben, ezerötszáz után,
Roppant seregével jött maga Szolimán.
Eger alá szálla, hogy az várat víjja,
De bizony Dobóval sehogyan sem bíra.

Hanem aztán később csak elesett a vár,
S pogányé lett arra az ország, az határ,
Jancsár martalóczok hada most erre jár,
Édes mán a góhér, az mind csak erre vár…"

A versszakok később átfordulnak Lórántffy Zsuzsanna és Sepsi Laczkó Máté környezetébe, kiderül, hogy miként jött a gondolat az eleinte rothadtnak vélt szőlőszemek „aszúkénti” felhasználására.
A program alkalmat adott arra, hogy az egyesület tagjai hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntsék Kuthi Csabát, az eseménysor hajnalba nyúló vígassággal, tűzugrással zárult az ünnepelt tállyai portáján.

- SfL -