HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Romák társadalmi befogadása: újfajta segítség az önkormányzatoknak

2013. november 7. (csütörtök) 10:57
 
Andor László biztos október 4.-én új partnerséget indított útjára az Európai Bizottság, az Európa Tanács, a Nyílt Társadalom Alapítvány és az EU Alapjogi Ügynöksége részvételével.

A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson a települési önkormányzatoknak a romák helyi szintű társadalmi befogadásának előmozdításához.

A partnerség a nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretének végrehajtását kívánja támogatni. A nemzeti stratégiákat elfogadták, így most a helyi hatóságok feladata, hogy a romák integrációjának megvalósulásáért konkrét lépéseket tegyenek. A helyi hatóságoknak döntő szerepük van abban, hogy az oktatás, a lakhatás, a foglalkoztatás és az egészségügy terén valódi haladást sikerüljön elérni. Ezt ismerte fel az Európai Bizottság, az Európa Tanács és más érdekelt felek, köztük maguk a települési önkormányzatok.

Az önkormányzatoknak hatékonyan kell településeiket igazgatniuk, és a teljes helyi lakosság – köztük a romák – számára minőségi közszolgáltatásokat kell nyújtaniuk; a helyi romáknak pedig aktív polgárrá kell válniuk. Az önkormányzatoknak pedig képessé kell válniuk megnövekedett feladataik ellátására.

Az Európa Tanács, az EU Alapjogi Ügynöksége és a Nyílt Társadalom Alapítvány ezért megállapodtak, hogy a Bizottság támogatásával összehangolják erőfeszítéseiket. A szervezetek a jövőben olyan átfogó szolgáltatáscsomagot kínálnak a települési önkormányzatoknak, amely hathatós segítséget tud nyújtani a romák társadalmi befogadásával kapcsolatos feladatok ellátásához.

A rendezvényen az Európai Bizottság, az Európa Tanács, az EU Alapjogi Ügynöksége, a Nyílt Társadalom Alapítvány, az országos és helyi hatóságok, a civil szervezetek és a roma közösségek több mint 80 magas rangú képviselője vett részt. Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos mellett felszólalt többek között Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, Jeroen Schokkenbroek, az Európa Tanács főtitkárának romaügyi különmegbízottja, Mizsei Kálmán, a Nyílt Társadalom Alapítvány keretében működő Európai Uniós Alapokkal a Roma Integrációért alap elnöke, Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége főtitkára és Farkas Félix, az Országos Roma Önkormányzat alelnöke.

Vissza