Sült galamb helyett

No hát túl vagyunk a választáson… Megtettük a magunkét a szavazófülkében: elzavartuk a régi kormányt, újat szavaztunk helyettük. Bízván, reménykedvén abban, hogy hazánk lehet végre ez az ország, s hogy itthon érezhetjük magunkat benne, nem néznek le ránk eleve idegenül, gyanakvással.
Álpolitológusként sok mindent írhatnék most a kétharmados felhatalmazás jelentőségéről, Orbánék új vezetési struktúrájáról, a pártjátszmák lehetséges kimeneteleiről… Ismertethetném azt is, hogyan poénkodnak máris a vert had értelmiségieknek kikiáltott szószólói azzal, hogy a nép (az Isten adta) azt várja: kolbászból legyen a kerítés. S aztán – mondják – ha nem jönnek a csodák, majd csak elpártolnak ettől a vezetéstől is az emberek…
Természetesen vannak ilyenek is közöttünk, minden bizonnyal. De nem ez a jellemző. A magyar ember soha nem volt sült galambot a szájába váró fajta. Nekünk lehetőségek kellenek. Meg az, hogy az éppen divatos szlogenek – mint például manapság a szektorsemlegességre való hivatkozások – ne csengjenek olyan nagyon hamisan.

A szép elméleti fejtegetéseimből mindig felébreszt és pofán csap valami. Például a minap Miskolcon a Búza téri piacon a parkolóóra. „No te szegény magyar paraszt, kistermelő – morgok magamban, miközben próbálom enyhíteni a nagy étvágyát – versenyezz csak a multi kereskedő cégekkel! Ezek a cégek az egész országban szinte bagóért kaptak akkora területeket az önkormányzatoktól, hogy megéri nekik az ingyen parkolás lehetőségének a biztosítása is. Itt a piacon meg megsarcolják a vásárlót is, no meg az eladót is a megemelt bérleti díjjal.” Hát ennyit az úgynevezett szektorsemlegesség mai gyakorlatáról… A piac nagyszájú árusaival beszélgetve az is kiderül, hogy mindenféle híresztelésekkel ellentétben nem akarnak ők kolbászból kerítést, hanem csak annyit, hogy megérje nekik kolbászt készíteni! S hogy végre a magyar háziasszony ne elvi megfontolásból, hanem anyagi érdek által vezérelve magyar paradicsomot vásároljon. (Ne feledjük: a nyugati mezőgazdasági termék nem azért olcsóbb, mert az ottani termelő jobb és ügyesebb, hanem azért, mert versenyelőnnyel indul. Mert az ottani parasztot a saját országa, az EU által adott privilégiumok alapján, agyondotálja.)

Nem csodákat vár az az idős néni sem, akihez nem rég kellett mentőt hívni. Csak annyi elvárása lenne, hogy a mostani tapasztalatával ellentétben, a mentő idejében érkezzen, és egyből abba a kórházba szállítsa, ahol el is látják őt. Nem ingyen, és nem is a gondoskodó állam-bácsi szemlélet alapján, hanem azért, mert ez jár neki. Mert a tb-járulék évtizedeken keresztüli megfizetésével ezt előre megvásárolta. Azt várja, hogy az egészségügyben és például a rendőrségen megszűnjenek azon a zavarok, melyeket az elmúlt években pénzelvonásokkal bekódoltak. Legyen olyan a közbiztonságunk, hogy legalább a mentőket ne rámolják ki a tolvajok. (Ma ugyanis már ez is megtörténik, ezért szállították nagy késéssel az idős asszonyt a kórházba!)

Ha az új kormány hiteles marad – ha a bedőlt hatalommal ellentétben nem bort lop és vizet prédikál –, ha életünkhöz olyan jogszabályi hátteret és hátszelet biztosít, mely egyértelműsíti a számunkra, hogy ők vannak értünk és nem fordítva, ha megerősödhetnek hiteink, kiegyenesedhet gerincünk, felemelkedhet fejünk, akkor neki is, nekünk is van esélyünk. Akkor mi léphetünk koalícióba a kormánnyal, akár hosszútávon is…