Szent István napja

Haza – háza: gyönyörűen érzékelteti a magyar nyelv a némethez és az angolhoz hasonlatosan, hogy a hon az, ahol otthon lehetünk, ami fizikai és lelki értelemben biztonságot ad, amit sok-sok évszázad alatt őseink a magyar szokásjog, ízlés szerint berendeztek, kibéleltek, biztonsági eszközökkel elláttak. Amit ha a mindenféle történelmi huzat, ellenség feldúl, lerombol, megcsonkít, akkor újra kell építeni. Ilyenkor kimentjük a romok alól a megmaradt értékeinket, amiket ha bölcsek vagyunk, nem árusítunk ki bagóért idegeneknek.

S mindazt, ami ugyan megcsorbult, de nem tört végképp össze, megmentjük magunknak, jövőnknek. Nem azért mert végül is őseinknek, (akik nálunk kicsit fajsúlyosabb alakok voltak) ennyi tiszteletféle mégiscsak jár tőlünk. Sokkal inkább azért, hogy ne veszítsük el saját arcunkat. Hogy Magyarország valóban itt-Honunk legyen, s ne csak (ideiglenes) lakcímünk. De aki ezt így nem érti, mert hiányzik belőle valami, amit lelki kultúrának lehet nevezni, annak másként mondom: bizony a versenyképességünk is nagyban függ ettől!

A haza, ház kettőséhez manapság gyakran ragad a hitel szó is. Hont és házat ugyanis ma nem véres harcokban veszíthetünk el, hanem a háttérhatalom pénzügyi „ügyeseinek” eszközei által. S hogy mekkora erőt mozgósíthat ez ellen a védelem? Hogy a svájci frank alapú hitelben fuldokló kisember mit is nyerhet a kormány által kidolgozott mentőcsomaggal? Ezt muszáj végiggondolnia sok-sok családnak, s kulyakötelessége megvitatnia, pro-kontra érvekeit előszedni a közéleti embereknek! De könyörgöm, a legnagyobb kritikusok ne azok legyenek már, akik vastagon benne voltak a baj előidézésében! Akik 2003-ban megszűntették az előző Orbán-kormány idején bevezetett állami támogatású lakáshiteleket, persze úgy, hogy előzőleg többen közülük még felvették maguknak gyorsan a kedvezményes kamatozású 30 milliókat. Akik végeredményben egy biztonságos, előre tervezhető lehetőség megszűnésével belehajtották a megvezetett embereket a bizonytalan, ragadozó pénzügyi politika karmaiba.

Jó lenne, ha végre a haza, háza szavakhoz a hitel helyett a hit kapcsolódna. Tudván azt, hogy nem csak a jóslat, hanem a hit is lehet önbeteljesítő.

Ja, és azt se feledjük, hogy még csak frusztráltak, fásultak, elégedetlenek, rossz kedvűek sem lennénk a szent istváni mű megalkotása nélkül. Egyszerűen azért nem, mert mi magunk sem léteznénk akkor. (Eltűnt volna nyelvünk, zenénk, kultúránk, nem tudtuk volna megvédeni Európát töröktől, tatártól…) De élünk, és születésnapot ünneplünk augusztus 20-án! Kívánjuk hát a szokásosat e szép napon: Isten éltesse sokáig hazánkat (azt az Úr-szágot, amit első királyunk alapított, és nem csak azt, ami maradt belőle), s „adjon neki bort, búzát, békességet, sötétségben fényességet”!