Talpra!

Március 15-e ma is él. Hiszen ha valamitől félni is lehet, az bizony elevenen élő valóság. Márpedig Magyarországon minden olyan politikai hatalom, amelyik csak hazudja a demokráciát és a szabadságot, retteg március idusától. Ma épp úgy, mint 20 vagy éppen 50 évvel ezelőtt. A kádári időben pedig, mivel teljesen elfelejtetni nem tudta, hát a kiüresítés szándékával részévé tette azt az úgynevezett forradalmi ifjúsági napoknak. Mostanában meg az lett a szokása, hogy kordonok sáncai között, – sokszor idegen tulajdonú őrző-védő félkatonai szervezetek felügyelete mellett! – tesz úgy, mintha megünnepelné. De március 15-e ennek is ellenáll. Ez az ünnep nem csak él, hanem tiszta is: lepereg róla minden hamis aktualizálási máz.

És a tisztelt – vagy éppen egyáltalán nem tisztelt – hatalomnak tudomásul kell vennie, hogy nem az övé, hanem csakis a mienk, a mindenkori civil, egyszerű magyar embereké az az örökség, amelyet az 1848-as forradalom hagyott ránk, s aminek ma is van akkora ereje, hogy nemzetformáló eseménnyé váljék.
S hogyan? Olvassuk csak szépen, figyelmesen el (ahogy a gyerekeknek mondanák alsó tagozatban: értő olvasással) a 12 pontot! „…Felelős minisztériumot Buda-Pesten.” „Törvény előtti egyenlőséget...” „Közös teherviselés.”

Még 1968-ban írta Utassy Jószef „Lopnak a bőség kosarából! A jognak asztalánál lopnak, népek nevében… Holnap a szellem napvilágát roppantják ránk a hétszer gyávák…” És mi változott azóta? Talán csak annyi, hogy már nem lopnak a bőség kosarából, hanem úgy ahogy van, az egészet viszik…
S mivel nem csak a mi, hanem a gyermekeink örökségéről van szó, meg kell tennünk mindent, hogy őket is megérintse az eleven nemzeti ünnep! Szinte hallom, hogy sok kedves Olvasó rávágja: ugyan, ez őket nem érdekli, ciki az egész ünneplés nekik! Nem elég márciusi ifjak ők…
Hát már hogy is lennének azok, amikor mi meg nem vagyunk elég reformkori felnőttek! A reformkor meg a ma embere között körülbelül akkora a különbség, mint a magánjövedelemből történő közintézmények létrehozása és a közpénzek magánzsebbe folyatása között.

Így aztán, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink önként és természetes egyszerűséggel, eleganciával átvegyék jussukat, s az egyébként nem kis egójukat kiterjesszék a hazára is, hát nekünk kell először következetesen, módszeresen, öntudatosan, sok-sok érdemi vitán keresztül, a sorsunkat saját kezünkbe véve, belépni egy évtizedekig tartó reformkorba. Amikor nem külső elvárásoknak akarunk külső vezérléssel megfelelni, hanem magyar érdekből, magyar vezetéssel fogunk felzárkózni. Amikor mi is létre tudjuk hozni a reformkori óriásokhoz hasonlóan a nemzeti érdekszövetséget, amikor társadalmi, politikai, gazdasági programot tudunk alkotni…
Petőfi után szabadon: talpra magyar, híja van a hazának!