Tavasz, forradalom

Régebben minden tavasszal magával ragadott a természet robbanásszerű, szinte forradalmi átváltozása. Ma is csodálom, de másként. Ahogyan magáról a forradalomról is másként gondolkodom már. Jobban érdekel annak előzménye meg az „utózmánya”. Egyrészt az okok, az adott társadalmi körkép vagy kórkép, a függési viszonyok és az, hogy az adott lehetőségeket miként lehetett (volna) kihasználni, artikulálni. Másrészt pedig: miként lehetett, kellett volna gazdálkodni a sok-sok ellenerővel szemben a forradalmi nagylendület által teremtett energiákkal. Mindkettőhöz teremtő fantázia, rengeteg munka (esetenként apró, háttér-munka, máskor meg látványos) kell, meg rendszerszemlélet, egyben látva a múltat és a lehetséges jövővariánsokat. Valahogy úgy, mint tavasszal a kert forradalmában.

Mint tudjuk, a kinti munkálatokat a tavaszi nagytakarítással kell kezdeni. Meg is volt ez már hirdetve, nem egyszer… Így aztán nem kevés tapasztalatunk van arról, hogy e munkálat elmaradása nagy grimbuszokat tud csinálni! A veszélyt nem is a nagyon feltűnő, elhajított papír zsebkendők okozzák, hisz azok szerves anyagból vannak, belebomlanak a környezetükbe, hanem a tájidegen műanyagzacskók meg flakonok, melyek esetenként egészen jól tudják magukat álcázni színükkel, feliratukkal (vagyis a gyártó médiájával).

Aztán a metszés is nagy gondosságot igényel. Nem egyéves, nem kétéves, még csak nem is négyéves termés függ tőle. Nem mindegy, hogy hogyan választjuk meg a vezérágakat, és hogy mit is kezdünk velük. A gyepről nincs most túl sok mondanivalóm, annyi biztos, hogy mifelénk csakis taposás- és szárazságtűrő fajta vált be. A legnagyobb fejtörést, úgy 20-22 év óta folyamatosan, a vakondokok okozzák. Nos, ezek a „zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam maffiacsaládok” sötétben dolgoznak. A létezés legkisebb esélyét is elvehetik, mivel a gyökereket támadják meg. Ráadásul védett állatok. Próbálkoztam én hangriasztással ellenük, de azt megszokták, attól nem zavartatják magukat. Sőt, ha lenne humorérzékük, akkor még ki is röhögnének. De ezek még röhögni sem tudnak, csak rágni, de azt nagyon. Vakondháló kéne, meg a földviszonyaim fölforgatása… Szóval nagyon drága az ellenük való hatékony védekezés, félek, nem lesz hozzá erőm az idén sem.

Nekem nagyon jóindulatú növényeim vannak, mert élni akarnak! Éppen ezért, ha valamit elrontok, ők valahogy mindig kiigazítják. Bízom bennük meg a természet járásában. Nem szabályozom túl őket, de arra azért ügyelek, hogy az időnként túlfejlett gyomlálási igyekezetemben ne a folyondárt meg a mezei acatot (Kistokajban gordonnak mondják) hozzam helyzetbe az olyan kultúrnövények helyett, amelyek hasznot is teremnének nekem.