Természet, erkölcs, tudás, tehetség

Hogyan lett a teniszkarrierről, történelem tanári állásról álmodozó kamaszgyerekből végül közgazdász? Miért fontos, hogy ne feledkezzünk meg a legősibb örömről? Milyen könyvön dolgozik éppen, és mit gondol az elmúlt 90 évről? Egyebek mellett erről is szót váltottunk a dr. Kopátsy Sándorral, a neves közgazdásszal, aki február 27-én múlt 90 éves. A születésnapi interjú miskolci otthonában készült.

A Miskolc belvárosától néhány perces sétára található családi ház udvara igazi zöld sziget. A tavasz már mutatja magát, virágoznak a díszbokrok, a gyümölcsfák, és az áprilisi hideggel dacoló hagymások. Amikor letelepszünk a dolgozószobaként használt üvegezett verandán olyan érzés, mintha eltűnnének a határok kint és bent között. A természet ébredését innen figyelni, gyönyörködni az üde színekben megnyugtató, feltöltődést adó érzés. Nem csoda, hogy a ház helyiségei közül ez kapta a dolgozószoba szerepét. Dr. Kopátsy Sándor hellyel kínál, ő megszokott székére ül, azt mondja, ez már ismeri őt. Aztán belevágunk a beszélgetésbe, amely néhány percen belül igazi mesélős, fesztelen eszmecserévé terebélyesedik – a házigazdának köszönhetően.

- Milyen vágyak, tervek éltek Önben gyermekként? Mi szeretett volna lenni, ha nagy lesz?

- Egy kisgyermeknek aznapi céljai vannak, nem gondolkodik a jövőn. Arra emlékszem, hogy 14-15 éves koromban teniszbajnok, vagy történelemtanár szerettem volna lenni. Magyarból és történelemből mindig a legjobbak között voltam, a tenisz pedig a kedvenc sportom volt. Országos első osztályú versenyeken indultam, az utánpótlás-válogatott kerettagja voltam.

- Miért mentek „füstbe” ezek a terve?.

- A háború alatt rossz volt a koszt, a teniszezéshez pedig jó erőnlét kellett. Másrészt ezt a sportot versenyszerűen nem lehet úgy művelni, hogy mellette más, komoly munkám is van. Engem pedig túl sok minden érdekelt. Ezért abbahagytam. A történelem tanári pályát végül azért nem választottam, mert rájöttem, abból nem lehet megélni. Nyári szünetben mérnök nagybátyám mellett dolgoztam gyakornokként, és többet kerestem, mint édesanyám, aki pedagógus volt. Korán elkezdett érdekelni a pénzszerzés. Tudtam, ha jól akarok élni, anyagilag és szellemileg független akarok lenni, gazdaságilag kell megteremtenem az önállóságot. Már kamasz fiúként magántanulóim voltak, neveltem selyemhernyót, húroztam teniszütőt, éleztem korcsolyát, kisgyerekként készítettem papírvirágot, szedtem gombát. Mindenre vállalkoztam, ami pénzt hozott. Egyébként pedagógus ismerőseimnek gyakran mondom, hogy a gyerekeknek olyan feladatokat kell adni, amelyekben sikerélményük van, amiben felvehetik a versenyt a felnőttekkel, és győzhetnek is. A gombászás például ilyen. Benne van a legősibb öröm, a találás öröme, hiszen az emberi fejlődésben a gyűjtögetésnek fontos szerep jutott. De térjünk vissza a pályaválasztáshoz: a Műegyetem általános mérnöki karára iratkoztam be. Az irodalom, a történelem, a sport pedig máig a szenvedélyem.  

- Ez a vállalkozói kedv, az akaraterő családi örökség?

- Névadó nagyapám nagyon híres kertépítő volt, Kaposvár egyik leggazdagabb embere. Kiemelkedő képességei voltak, és szerencséjére volt egy nagybátyja – az akkori esztergomi érsek – aki segített a fiatal rokonnak. Ennek köszönhető, hogy falusi nagyapám elvégezhette a kor egyetlen kertészeti szakiskoláját Bécsben, aztán 1884-ben letelepedett Kaposvárott. Kiváló üzleti érzéke volt, egy évtized alatt meggazdagodott. De hat gyermeke közül egyik sem tudta a vagyont gyarapítani, sőt megőrizni sem. Én unokaként örököltem a természetszeretetét, a gyakorlatiasságát és az üzleti érzékét.

- Itt a miskolci kertjében áll egy asztal, amelynek oldalán négy szó olvasható: természet, erkölcs, tudás, tehetség. Ez egyfajta hitvallás?

- A szavak első betűi adják a TETT szót, és igen ez az én mottóm. A természet, az erkölcs, a tudás és a tehetség számomra a legfontosabb négy dolog. Meggyőződésem, hogy ezek alakítják majd a jövő társadalmát. Minél jobban teljesül az egyik, annál jobban felértékelődik a másik három.

- Kilencven éves. Korát meghazudtoló az életkedve, az optimizmusa, a munkabírása, a nyitottsága. Fáradhatatlannak tűnik, hiszen éppen a kamara közelmúltban megtartott küldöttgyűlésén mutatták be „Új közgazdaságtan” című könyvét, és máris írja a következőt…

- A történelem iránti régi szenvedélyem máig elkísért. Ezért írtam egy történelemkönyvet, amelynek a címe: „Történelemszemléletem”. Egészen más alapon értékelem a történelmet, mint a tudomány és a közvélemény. Szerintem mást kell nézni, másra kell figyelni. Erről szól a könyv.

- Elégedett az életével?

- Nagyon. Én egy tanyán születtem. Nem lehetett fogalmam sem arról, amit mára elértem, amivé a világ alakult. A 90 év alatt többet éltem, nagyobb fejlődést tapasztalhattam meg, mint az emberiség összesen. Gyerekkoromban petróleum lámpával világítottunk, kútból ittuk a vizet, és leginkább gyalog keltünk útra, nem beszélve a kommunikációról. Szerencsés ember vagyok, mert úgy alakult az életem, hogy ki tudtam használni a képességeimet.

m.e.