Tiszaújvárosi prímadíjas
2013. december 13. (péntek) 09:32Hogyan kerül egy fiatal színésznő az egyik kedvelt, nagy színház társulatába? Nos Réti Adrienn 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Érdeklődésünkre elárulta, a gyakorlati idejét a Bárka Színházban töltötte, s itt kezdett el színészként dolgozni.
„A harmadik év végén Eszenyi Enikő felhívott, hogy van hely a Vígben, gondoljam végig. Megtettem. Itt óriási a tér, színészileg is egészen más eszközöket kell használni ezer ember előtt, mint egy közepes méretű színházban, vagy egy hatvan-nyolcvan személyes kamarában. Ijesztő és vonzó is volt egyben. Egészen más színházat lehet csinálni az új emberek közt”- magyarázta, hogy miért vágott bele a kalandba.
Attól sem tart, hogy a Vígszínház beskatulyázná egy stílusba. Mint mondja, valóban vannak könnyed, zenés, táncos darabok, de választhat olyat is, amely elgondolkodtató. Ennek megfelelően minden stílusban kipróbálta már magát. A repertoárja is igazolja ezt a sokszínűséget, hiszen párhuzamosan játszik például a Danton halála című drámában, a klasszikus komédiák közé tartozó A hetvenkedő katonában és a Makrancos Kata című vígjátékban.
Mit jelent Adrienn számára a Junior Prima Díj? „Komoly elismerés azoktól az emberektől, akik tanáraim mentoraim voltak. "- értékelt meglepően éretten a fiatal színésznő, akiről szülei elárulták, hogy büszkén vállalja tiszaújvárosi származását.
„Itt végeztem az általános iskolát, a középiskolát már Budapesten, de Tiszaújváros mindig egy biztos pont marad az életemben, mert itt élnek a szüleim, a nagyszüleim pedig a környéken. Összetartó család vagyunk, ott van a „tűzhelyünk”. Kéthavonta, vagy ritkábban jutok haza. Ha Miskolc, vagy Nyíregyháza környéken járok, mindig beugrok” – szólt a szülőföldhöz, családhoz való kötődéséről Réti Adrienn.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza