Új brand lehet a Molnárkalács
2014. július 20. (vasárnap) 11:22A helyiek odaadó munkájának köszönhetően sikerült a tradíciót megmenteni. A padlásokról és a pincékből előkerültek a régi, egyedi sütővasak, a családok étrendjében pedig ismét megjelent a finom ostya.
Idén már a hetedik fesztivált rendezték meg a városban, amely szintén folyamatos fejlődést mutat. A nádasdiak tíz sátorban, közel nyolcezer kalácsot sütöttek, amit a látogatók különféle ízekben, ingyen kóstolhattak meg.
Jelenleg csak a fesztiválon és néhány egyéb rendezvényen lehet a molnárkalácshoz hozzájutni ám a jövőben változhat a helyzet.
A település központjában ugyanis kialakítanak egy sütőházat, és a tervek szerint rövidesen kereskedelmi forgalomban is kapható lesz a molnárkalács.
– A hagyományőrzés és a munkahelyteremtés szempontjából nagyon fontos beruházás előtt állunk – avatott be a részletekbe Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármestere. – Több leader pályázatnak köszönhetően a ház átalakítására és a technológiára nagyságrendileg negyven millió forintot fordíthatunk. A tradicionális kézi sütés mellett gépi gyártás is lesz, egyszerre 24 darab molnárkalács készülhet majd.
Egy új brandet kívánunk a terméknek felépíteni. A csomagolást nézve tervezünk exkluzív, fémdobozos, valamint egy jóval egyszerűbb, papírba csomagolt változatot.
Fontos, hogy a molnárkaláccsal bekerüljünk a kereskedelmi forgalomba, ezért tárgyalásokat folytatunk az Unió Coop Zrt.-vel.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza