Üzenet "Bergengóciából"

„Alighogy hazaértem, apám és húgom indult a városba megnézni, hogy mi történik. Az 1-es buszra szálltunk, ahol a kalauznő azt mondta, hogy aki szobrot megy dönteni, annak nem kell jegyet venni…A téren óriási tömeg gyűlt össze. Sztálin nyakában drótkötél feszült, amelynek a másik vége három darus kocsihoz volt erősítve. Kilenc óra harminckét perckor a darus kocsik nekirugaszkodtak, a nyolcméteres szobor méltóságteljesen dűlt alá.…”

– Végül is Rákosi (szavakat kereső szünet, kis grimasszal) ,,apánk” úgymond nem nagyon volt szimpatikus, a magyarság megpróbálta jobbá tenni a saját életét meg a gyerekei jövőjét… – kezdi a 16 éves Tahi Zoltán.

Majd az egy évvel idősebb Nagy Nóra folytatja: – Hát igen, a rendszerrel voltak problémák. Az egyetemisták kezdték egy tüntetéssel, az nőtte ki magát forradalommá. A Magyar Rádiónál mondott beszédet Nagy Imre, aztán lőttek a népre, ez csak még jobban hevítette az embereket. Ezután ledöntötték a Sztálin-szobrot. Később bejöttek az oroszok úgymond segíteni az itteni – hogy is mondjam – elvtársaknak, akiket a nép megválasztott. Nagy Imrét és a társait perbe fogták, nagy részüket kivégezték vagy hányatott sorsuk lett. Encs nagyon kis település volt akkor, ott igazából csak annyi történt Nóra szerint, hogy a fővárosban tanuló fiatalokat hazahozták, mikor már lehetett érezni a forradalom előszelét.

– Ha Pesten lettetek volna, vállaljátok a harcot?

– Nem tudom, a mai fiatalság nem nagyon gondolkodik úgy, mint anno, de talán… – mondja Zoltán, Nóra pedig így válaszol: – Engem szoktak sodorni az események, úgyhogy én majdnem biztos vagyok benne, hogy ott lettem volna…

A TÖRTÉNELEM NEM ,,KERÜLHETŐ KI”

– Megtisztelő, hogy mi adhatjuk az október 23-i megyei ünnepségen a műsort – mondja Malinkó András, az encsi Váci Mihály Gimnázium igazgatója. – Kedves aktualitása is van ennek számunkra, úgy tudjuk, hogy a kitüntetettek között van egy nyugdíjas dolgozónk… Tavaly a városi rendezvényen szerepeltünk, akkor avattak egy Nagy Imre-szobrot itt a Petőfi parkban… Úgy érzem, a diákok számára is ez az egyik legrangosabb ünnep. Mivel már nem nevelődött beléjük egy másfajta nézet, talán könynyebben megszokták és elfogadták a jelentőségét.

– Milyen volt a váltás annak idején?

– Nem volt azért ez hirtelen váltás, és semmiképpen nem tudásbeli. Gyakorlatilag arról volt szó a rendszerváltáskor, hogy szélesebb körben, államilag is elfogadott tényeket lehetett kinyilvánítani. Én filozófia szakon végeztem a ’80-as években, akkor ott azért sok mindent lehetett már hallani. És a legtöbb történelem tanár próbálta a diákoknak saját ismeretei szerint elmondani a cselekményt. A gyerek otthon is hallott sok mindent. Egy történelemtanár ezt nem kerülhette ki…

– A tavalyi fővárosi események hatására nem volt olyan szülő, aki nem örült, hogy a diákok Miskolcon ünnepi műsort adnak?

– Nem tudok róla. Elég távol vagyunk Pesttől, azt hiszem, nem kell félnünk provokációtól. Ha a fővárosban szerepelnénk, biztosan lenne bennem egy kis félsz, de azért ha történne valami, nem a délelőtti ünnepi megemlékezésen…

PILLANATNYI ,,KLASSZIKUSOK”

– A mostani műsorban a szövegekkel próbálunk hatni, nem látványelemekkel, mert kicsi a színpad a megyeházán – avat be a ,,műhelytitkokba” Zsák Anikó tanárnő, aki kollégájával, Varga Józseffel állította öszsze a műsor prózai részét.

– A rendszerváltás környékén még nehezen szedegették össze a tanárok a megemlékezésekhez az ’56-os irodalmat. Gondolom, ez ma már könnyebb…

– Megmondom őszintén, hogy ebben a műsorban nincs kifejezetten ’56-os vers. A gyönyörű Illyés-verssel az a gond, hogy mivel ez az, ami színvonalas és az eseményhez kapcsolható, már ezerszer hallhattuk. Az ’56-os versek nagy részét az alkalom és a pillanat szülte, bármilyen erős hatásúak voltak akkor, irodalmi műként hagynak kívánnivalót maguk után. Mi most egy akkor középiskolás diák, Simonffy András visszaemlékezéseiből válogattunk, aki annak idején Bergengócia címmel írt egy egyszemélyes újságot. Felnőttként kicsit átértékelve, értelmezve adta közre ifjúkori gondolatait a Rozsda ősz című kötetben. Ezekhez a szövegrészekhez adnak lírai reflexiót a klasszikus versrészletek.

( Az archív felvételeket a Megyei Levéltár és a Herman Ottó Múzeum bocsájtotta a Kulcs online rendelkezésére. )

– Az iskola névadója, Váci Mihály is bekerült a műsorba?

– Ez most nem jutott eszünkbe. De akár be is kerülhetett volna, mert azok a társadalmi problémák, feszültségek, amelyekről versei szólnak, azok bizony az elmúlt évtizedeket alapvetően meghatározták, és nyilvánvalóan az ’50-es évek forradalmi hangulatának a kialakulásához is hozzájárulhattak…

– A műsorkészítésben mennyire hálás téma október 23-a?

– Annyiban hálás, hogy talán még nem alakultak ki nehezen átléphető sablonok, mint például március 15-nél. De ugyanez a kihívás is benne… Az teljesen mindegy, hova készül a műsor, az iskolainak ugyanolyan igényesnek kell lennie, mint akár most a megyei megemlékezésnek. Azt szoktam mondani: egy ilyen műsor mércéje az, hogy a diákjaink hogyan hallgatják végig. Mert ha ők unatkoznak, akkor rendkívül látványosan, sőt hallhatóan teszik… A felnőtteknél egy október 23-i műsor hatása inkább az esetleges megjegyzésekkel mérhető. Hiszen a résztvevők jó része még él, és sok az érzékenység ezzel kapcsolatosan…

DK

„A halottakat lassanként megszokja a tizenöt éves ember. Fekszenek járdaszélen, kapualjakban, döglött villamoskocsikban, felháborító csak annyi bennük: minta még élnének, s csak rálegyintettek volna az egészre: eh, nekem már minden mindegy…”

LÁZADÓ IFJÚSÁG?

,,…a 15 éves maga a forradalom, a robbanással fakadó ember-rügy.” … „Tabuk pattannak szét, hazugság, frázis szertefoszlik, érkezik egy új nemzedék..., tiszta lapot akar. Fényesen lát és bírál… Ilyenek voltunk mi is abban az évben...” – írja Simonffy András.

A mai ,,tizenötösök” pedig így vallanak esetleges egykori részvételükről:

– Valószínűleg én is részt vettem volna. A forradalom nemes célért indult, ezért talán nem volt hiábavaló a sok áldozat. Az embernek ki kell állni hazájáért, magáért. – Egy forradalmárnak akár meg is kell halnia a hazáért. Viszont én önző módon a saját életemet, boldogságomat választanám mindenképp. – Nem tudom eldönteni, lennék-e forradalmár. Lehet, hogy egyesek azt mondják, igen, de miért? Mert szerencsére nincs ilyen veszély… – Azért harcoltak, hogy a magyaroknak, egész Magyarországnak a sorsa jobb legyen. Elég hirtelen lány vagyok, biztos habozás nélkül mentem volna… – Nem vettem volna részt a harcban, s nem engedtem volna a számomra fontos embereknek sem… – Segítettem volna ledönteni Sztálin-szobrát. Büszkén vállaltam volna tetteimért a következményeket. – Én is mentem volna az utcára lázadni…