Üzenetek

Valamikor évekkel ezelőtt arra kaptam fel a fejemet, hogy a leköszönő amerikai nagykövet asszony engem oktat ki a tévéből. Éspedig arról, hogy nekünk, magyaroknak meg kellene tanulnunk végre dolgozni. Megdöbbentem: kik azok, akik ennyire félreinformálták ezt a magyar szempontból nagyhatalmú asszonyt? Kik azok a pesti bunkók, akik nem olvastak Tömörkényt, Móriczot, (gyorsan átugrom a többi népi írót, nehogy valamiféle politikai fondorlattal vádoljanak meg) és mondjuk Galgóczi Erzsébetet, s így sem tapasztalatból, sem olvasmányukból nem ismerik, hogy mekkora szorgalommal volt megáldva (esetenként tán megverve) ez a magyar nép?

Aztán a minap az egyik nagyvállalkozó mondta azt, hogy lusták a magyarok, nem szeretnek dolgozni. S mivel ennek a multimilliárdosnak a környező országokban is vannak vállalkozásai, el kell ismernem, véleménye valódi megtapasztaláson, ok-okozati háttérrel nem bíbelődő, felszíni tapasztalaton alapszik. (Olcsó poénkodás lenne most azon morfondírozni: hogy ha a mi hazánkban ezt a sommás véleményt egy másik népről engedné meg magának valaki, hány jogvédő szervezet ordítozna rasszizmust, s bizonyos mértékadónak kinyilváníttatott körön miféle aláírásgyűjtési láz terjedne végig...) Emlékezzünk csak vissza, még a ’80-as években készültek olyan felmérések, amely szerint Európában a magyar nép dolgozik a legtöbbet. Ez volt ugye a GMK-k, a második gazdaság, a hétvégi kiskert-művelés világa. Úgy gondolták akkor az emberek, hogy ha kicsit többet dolgozol, hozzá még ügyeskedsz is, akkor többre jutsz, a panelből családi házba költözhetsz, a Trabantot Wartburgra cserélheted… A többletmunkáért szinte kockázatmentesen járt a többletpénz.

Ma ki lát ilyen egyértelmű összefüggést a munka és az anyagi boldogulás között? Vajon mi az üzenete egy fiatal számára annak, hogy sokszor segélyekből többet össze lehet szedni, mint a legális minimálbér? Hogy az almát, dinnyét, meggyet még termelői áron sem lehetett értékesíteni?! Hogy nem a megtermelt szőlőért, hanem a tőkék kivágásáért fizetnek többet a gazdáknak. Hogy a gyerek legfeljebb – a fogyasztói társadalmi szemlélethez illeszkedően hobbiállatot tarthat – de nyúltenyésztéssel nem szerezhet zsebpénzt, mert sehol nem veszik már át ezt a kisállatot? Hogy a cukorgyáraink – egy kivételével – idegen érdekből sorra bezártak? Soroljam még?! Falusi lányként, józan parasztésszel megáldva, bizony elég fejre állított érdekeltségek ezek!

Ennek ellenére nem szabad a meglévő munkakultúránkat veszni hagyni! Mert ha ezt tesszük, újra felépíteni már tán soha nem tudjuk! S ha „fent” számunkra kártékony politikai döntések születnek, legyen az egy okkal több arra, hogy összekapaszkodjunk, segítsük egymást, magyar termelőktől vásároljuk a tejet meg a krumplit, s igyekezzünk egymást ellátni munkával s áruval! Meg kell magunkat szerveznünk, s nem szabad megengedni többet, hogy az egyik társadalmi réteget kijátsszák a másik ellen.