(V)álságkormány

Egyszer hinni a hamis ígéreteknek, bizalmat jelen. Másodszorra hinni, hiszékenység. De harmadszorra tenni ugyanezt, bizony az már butaság a köbön! – morfondíroztam, miközben elolvastam a postaládámba bedobott legutóbbi hülyítési penzumot. Kiderül belőle: azok akarják kezelni a válságot, akik eladósították az országot, akik például a lehetséges stratégiai húzóágazatból, a mezőgazdaságból most is vonnak ki forrásokat, akik erőltetett menetben privatizáltak. Akiktől ma már a vízvagyonunkat kell féltenünk, hiszen a regionális vízközműveket már kivonták a tartósan állami tulajdonban maradó cégek köréből, s nem hajlandóak azokat alulról jövő nyomás, politikai felszólítás ellenére sem oda visszahelyezni. Helyette elkezdték az átszervezések, összevonások szemfényvesztő trükkjeit.

Valamikor azzal kampányoltak, hogy „több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatnak…” Aztán tudjuk, tapasztaljuk mi lett belőle. Mára már kiderült, hogy nagyon beteg a gazdaságunk, s nincs olyan szegmense az államapparátusnak, ami normálisan működne. (Én bizony, ha beteg lennék, s kiderülne, hogy az orvosom durván félrekezelt, menten orvost váltanék.)

Nem mindennapi humorérzékre vall az egy főre eső off shore cég-tulajdonlásban első helyezést elérő kormánytól, hogy nem csak válságot akar kezelni, de még moralizál is. A kormány indoklása szerint a táppénz csökkentése a „munkavégzés ösztönzését szolgálja”. Vagyis a csökkentéssel méltóképpen megbüntetik a táppénzcsalókat, s ezzel együtt – úgy mellesleg – a valóban betegek összemérhetetlenül népesebb táborát is! Tény az is, hogy sok visszaélés volt a lakásépítési kedvezménynyel, a szocpollal is. Szinte valamennyien tudunk szaftos történeteket erről. De most, ahelyett, hogy kivizsgálnák ezeket az eseteket, csökkentenék rendeletekkel, törvénnyel, ellenőrzésekkel a további visszaélések lehetőségét – megvonják az egészet. Nem csak a visszaélőktől, hanem mindenkitől. Mintha valamennyien potenciális csalók lennénk.

E jóléti helyett rosszlétinek sikeredett rendszerváltásban a moralizálásba csomagolt cinizmusnak és érzéketlenségnek egyik kiemelkedő iskolapéldája a kormányfőtől származik. Ő mondta, hogy „aki munkaképes korú és sokkal nagyobb ingatlanban lakik, mint amit fenn tud tartani, ott valami probléma van. Azt az ingatlant adott esetben el lehet adni, lehet egy kisebbe menni.” S tényleg probléma van azokkal, akik a családi segítséggel, évtizedek munkája gyümölcseként, vagy eladósodások árán összehozott normális minőségű és méretű lakás, ház után már nem tudnának még egy plusz adót fizetni. Az a gond velük, hogy esetleg munkanélküliek, vagy például tönkre tett, csődbe taszított libatenyésztők…