Válság előtt

Az egyik borsodi faluban egy egész utca vált le a vezetékes gázról. Nem tudják fizetni. Inkább visszaálltak a szénnel, fával való tüzelésre, s előkerült a régi sparhelt is a konyhába… Pedig annak idején mint a fejlődés nagy fegyvertényét emlegették és ünnepelték a gáz bevezetését a településen. Régen volt…
K.-ékat tán egy kicsit bolondnak is tartották azért, mert soha nem vittek ki a gyárból semmit. Még egy darab drótot, vagy egy anyacsavart sem… Most viszont azt hazudta a szemétszállítóknak, hogy a fiuk elköltözött, nem él velük. (Először csinálok ilyet életemben – magyarázza kicsit szégyenlősen. – De hát muszáj, pár ezer forintot ezzel is megspórolok, hogy most már nem négy, hanem csak három személyre számolják ki a szemétszállítás díját... Hogy a szomszédok? Ők is úgy kínlódnak, mint mi. Itt újra van összefogás. Biztosan nem jelentenek fel bennünket…)

A középosztály? Számol: a gyerekek taníttatása, a külön nyelvóra, a rezsiköltség, a kajapénz, születésnapok, meg a karácsony, az asszony már régóta maga festi a haját, kozmetikus nincs, de a Nike cipőt a gyereknek azért még megveszik. Koszos már a konyha fala, a csapot is cserélni kéne, de nincs rá pénz. Egy kis nyaralás viszont még belefér... Egyelőre. Azért a biztonság kedvéért van, aki már tavaly előtt megigazíttatta a régi kéményt, beszerzett egy hordozható cserépkályhát. Most még a kamrában tartja. De bármikor elő lehet kapni…
Egyre többen fúratnak kutat az udvarukon. (Azt mondja közülük az egyik kisvállalkozó: ki tudom én fizetni azt a vízdíjat, csak kiszolgáltatott nem szeretek lenni: soha nem lehet tudni, hogy mikor, minek, mennyivel emelik ezek az árát, hát ezért fúrattam a kutat.)

Magdi néninek vigyázni kell a kezére: zongoratanárnő. Nem is fogta meg eddig soha életében a kapát, most viszont lelkesen tanul gazdálkodni. (Lehet, hogy tíz év múlva már megfizethetetlen ára lesz a zöldségnek meg a földiepernek – mondja. – Vettem egy kis földet, jobb, ha most biztosítom be magamat.) Mások meg, akik egész életükben paraszti munkát végeztek, éppen most, az utóbbi 10 évben hagytak fel vele. Lidi néni az egyik csereháti kistelepülésen például akkor, amikor az egyik szombaton odaszólt neki az újszomszéd, hogy jól etesse ám meg azt a tyúkot, mert holnap jön érte, az ő családjának lesz belőle vasárnapi ebéd! El is vitték másnap, fényes nappal, Lidi néni utolsó két tyúkját. Nos, hát így élünk mi itten, szépen csendben, majdnem lecsúszva Magyarország térképéről. Így ér bennünket a pénzügyi világválság, annak minden következményével együtt.