Vízórásnak adta ki magát a támadó
2014. május 7. (szerda) 17:31A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 19 éves H. Dániel sátoraljaújhelyi lakossal szemben, aki magát vízóraleolvasónak kiadva május 6-án 13 óra 15 perckor egy sátoraljaújhelyi családi házba kéredzkedett be. A terhelt ezt követően minden indok nélkül egy nála lévő kézi sorjázóval megszúrta, majd az udvaron talált ácskapoccsal tettleg bántalmazta az otthon tartózkodó 65 éves sértettet.
Az asszony segélykiáltására megjelenő férjének köszönhetően az elkövető meghátrált, majd a helyszínről elmenekült. Az elsődleges orvosi adatok szerint a sértett a támadás során nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a támadót néhány óra múlva őrizetbe vették, majd az illetékes megyei főügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza