Vásári forgatag mezőcsáton

Hajnalban zuhogott az eső, de kora délelőttre a felhők elvonultak. És bár az itt élő emberek, a vállalkozások többsége gyötrő anyagi gondok között a túlélésért küzd, ezen a vásári szombaton mégis mindenkinek akadt oka rá, hogy jól érezze magát.

Az ősz hajú nagyi kisóvodás unokájának színpadi fellépése kapcsán lágyult el. Az idősebb, sötét öltönyös, kalapos parasztemberek egyenes derékkal, kihúzott
vállakkal arra gondoltak: lám azért mi is megmutatjuk, mit tudunk. A tizenéves, csinos mazsoret lánykák a fellépésüket követő tapsvihart hallva biztosak voltak
is képesek mindarra, amire a többi hasonló csoport az országban. – Kistérségünk kilenc települése ritkán szerepel a regionális médiában, az országosban pedig szinte sohasem – tájékoztatott az egyik főszervező Burainé Hajdu Éva, a Mezőcsáti Kistérség Közösségi Munkásai Egyesületének alelnöke. – A mai programmal ki akarunk lépni a nyilvánosság elé. Mégpedig azokkal a teremékeinkkel és szolgáltatásainkkal, amelyeket az itteniek a saját kezükkel, s nem nagyipari módszerekkel állítanak elő. A Tisza menti településeken a halnevelés, a halászat, gyékény és a vesszőfonás, a méz és a lekvárkészítés, a kádármesterség, a fafaragás a jellemző. Ám Tiszakesziben – a helyi mértékkel mérve – nagyobb sorozatban gyártanak férfi és női cipőt, a gelejiek pedig sajtüzemükről híresek.

Véleményem szerint, ha ezek a termékek szélesebb körben ismertté válnak, megnövekszik irántuk a kereslet. Veres János, mezőcsáti méhész, a legnagyobb sátorban tette közszemlére portékáit. Rövid felsorolás a termékekből: akácméz, vegyesméz, méhviasz gyertyák, virágpor, propolisz. Ez utóbbit természete antibiotikumnak tartják. Kérdésünkre elmondta: „bionak minősíthető” termékekből áll a kínálata. A hivatalos tanúsítványt eddig azért nem szerezte meg, mert egyrészt sok pénzbe kerül, másrészt a papírmunka a feje búbjáig elborítaná. – Boldogok lennénk az édesapámmal – együtt dolgozunk ugyanis a kaptárok körül –, ha pusztán ebből a munkából megélhetnénk. Bár harmadik generáció óta méhészkedünk, mégis arra kényszerülök, hogy egy tiszaújvárosi üzemben dolgozzak. Pár lépésnyire a méhésztől a tiszavalki Szabó Jánosné a gyékényfonás mesterségéből tartott bemutatót. Megtudtuk tőle, hogy az alapanyagot a tiszavalki tóból önmaga termeli ki. A gyékényaratás ideje minden évben augusztus második fele. Névnapja (Ilonának hívják) augusztus 18-ra esik, de nem ünnepelhet, mert a gyékényt gyűjti. Eladásai az elmúlt időszakban sajnos viszszaestek, mert a roma kereskedők, akik felvásárolták az áruját, nem tudni miért, de elmaradtak.

Mintha csak folyékony rubintot látnánk, olyan a gelejiek vörösbora, amint a poharat a napfény felé emeljük. Kóstolják is szívesen az egyre másra érkező vendégek, s nemcsak a férfiak, hanem komoly – divatos illatfelhőt árasztó – hölgyek is. – A termékfesztivált hasznosnak, eredményesnek tartom – mondta Gelej fiatalos megjelenésű polgármestere Demeterné Nyeste Erzsébet. – Bár nem tisztem gazdasági társaságok ügyeiről nyilatkozni, annyit elmondhatok, hogy nálunk eredményesen működik a halászat és a sajtgyártás. A geleji asszonyok pedig kézimunkáikról híresek a környéken. Megkondul a közeli templom harangja, a nap már hétágra süt. A világ azért mégsem olyan napfényes. Farkas József, mezőcsáti kádármester például panaszkodik. A hordókra mostanában nincs kereslet. Korábban is nehezen talált vevőt a termékeire, de most, hogy kevesebb szőlő termett, még inkább visszaesett. Ezért fiával közösen bútorgyártásba kezdtek. Ettől remélnek biztosabb kenyeret.

(udvardy)

A KILENC TELEPÜLÉS