HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szakember is szerepel a Jobb Veled a Világ Alapítvány 30 frissen kinevezett Pedagógus nagykövete között

2024. január 10. (szerda) 10:32
 

A Jobb Veled a Világ Alapítvány 10 éve indította útjára a pozitív pszichológia alapjaira épített érzelmi intelligencia fejlesztő Boldogságóra Programját, amely mára közel 1500 óvodában és iskolában a mindennapok fontos része. A programban már több mint 7000 pedagógus vesz részt, közülük választottak ki országosan 30-at, akik nemcsak mindennapi munkájuk során képviselik ezt az egyedülálló élménypedagógia módszert, hanem például szakmai napok szervezésében és műhelymunkákban vesznek részt, a helyi közösséget megszólító programokat szerveznek a Boldogságóra Program témakörei mentén. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Kalózné Gerendai Márta, a putnoki Péczeli József Általános Iskola és AMI pedagógusa is nagykövetté vált.

A Jobb Veled A Világ Alapítvány által 10 éve elindított Boldogságóra Programja mára az ország egyik legnagyobb civil szervezésű oktatási kezdeményezése, amely már a határainkon túli magyarlakta területek számos oktatási intézményében is nagy népszerűségnek örvend.

Az egyedülálló módszertan mind a tanárok, mind a gyermekek lelki jóllétével foglalkozik, sőt a szülők bevonására is lehetőséget nyújt. Jó kiegészítője lehet az óvodai vagy iskolai munkának, hiszen segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a hagyományos tudásmegosztást és az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését összhangba hozzák.

Az elmúlt években sokan csatlakoztak és biztosították támogatásukról az Alapítványt és ezt a kezdeményezést, például Tenki Réka színművész boldogságórás nagykövet is, aki a Programmal kapcsolatos élményeiről ebben a videóban nyilatkozott nemrég: 

https://www.facebook.com/boldogsagora/videos/291035760480189/ 

A Jobb Veled a Világ Alapítvány a jubileumi, 10 éves évfordulóhoz kapcsolódóan létrehozta a Boldogságóra Pedagógus Nagykövet csoportot, amelyben olyan pedagógusok vesznek részt, akik kiemelt szerepet vállalnak a Boldogságóra Program közösségének összetartásában, fejlesztésében és a Program missziójának terjesztésében. Összesen 30 szakembert választott ki az Alapítvány, köztük van Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből Kalózné Gerendai Márta, a putnoki Péczeli József Általános Iskola és AMI pedagógusa:

Magyar, könyvtár és matematika szakos tanár, drámapedagógus vagyok. Több éve tartok Boldogságóra képzéseket pedagógusoknak, mindamellett, hogy a saját intézményemben folyamatosan szervezek szakmai napokat, hospitálásokat, előadásokat a programmal kapcsolatosan.”

A Boldogságóra Pedagógus Nagykövet csoport tagjainak listája és bemutatkozó anyagaik elérhetőek a következő linken:

https://boldogsagora.hu/boldogsagora-pedagogus-nagykoveteink/.  

A Boldogságóra Programról további információk szintén megtalálhatóak a Jobb Veled a Világ Alapítvány www.boldogsagora.hu oldalán.

Vissza