2018.május.26 (szombat) Tarcal hősei

Tarcal hősei

Nagyszabású ünnepség keretében avatták fel Tarcalon a felújított első világháborús emlékművet és a Hősi halottak emlékparkját. Az emlékmű mögötti kőfalon lévő márvány táblákon sorakoznak az 1849-es tarcali csata honvéd áldozataira, a két világháború hőseire, a holokauszt és a málenkij robot áldozataira, 1956 hőseire. A történelmi egyházak képviselői megáldották, felszentelték az emlékművet.

Szép számú érdeklődő előtt rendezett megemlékezésen Butta László, Tarcal polgármestere megköszönte a felújítás valamennyi közreműködőjének munkáját, segítségét. A hősök napja alkalmából megemlékezett honfoglaló vizés eleikre, a hős magyar katonákra, köztük a tarcaliakra, akik nagy számban vették ki részüket a két világháborúból, megjárták a poklót, amelyből a második világháború alatt, s után a civileknek is bőségesen kijutott. Reményét fejezte ki, hogy a jövő generációra "unalmas" béke évek várnak, s nem kell többé márványtáblára vésni újabb hősök neveit. Nagy Géza őrnagy is méltatta a katonahősöket és főt hajtott az áldozatok előtt.

[0_960] tarcalavat.JPG

Koncz Ferenc, a térség országgyűlési képviselője ugyancsak főt hajtott a hősök, s az izmusok áldozatai előtt. Emlékeztetett rá, hogy a kommunista érában gyakorlatilag tilos volt a magyar katonák helytállásáról, a lágerek pokláról beszélni. Ez az idő azonban már elmúlt. Szólni, beszélni kell a történtekről, emlékezni és emlékeztetni a hősökre és áldozatokra, mint azt teszik Tarcalon. A megemlékezés koszorúzással zárult.

[1_960] DSCF5292.JPG

Az ünnepségen közreműködött a Debreceni Helyőrségi Zenekar, akik ezt követően a római katolikus templomban adtak ünnepi koncertet. Az ünnepi eseményt összekötötték Szent Orbán Monokon őrzött ereklyéjének a fogadásával. A különleges kettős ünnepre zsúfolásig megtelt a templom. Jó volt látni, hallani a katonazenekart. A megemlékezést követően sokan elzarándokoltak a falu fölötti hegyen felállított impozáns Áldó Krisztus szoborhoz.

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat