2018.október.19 (péntek) „Visszaadták a nemzet méltóságát”

„Visszaadták a nemzet méltóságát”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Vámosújfalu Község Önkormányzata az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére közös ünnepi közgyűlést tartott pénteken a zempléni faluban. Az ünnepség keretében adták át a Pro Comitatu és az Alkotói díjakat. Ünnepi beszédet dr. Szabó Tünde, az EMMI államtitkára mondott.

Az ünnepségen megyénk közéletének számos tagja részt vett, többek közt dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere, dr. Vereckei Csaba, megyei rendőr főkapitány, dr. Kovács János, megyei főjegyző, Negrutz Ágoston, miniszteri megbízott, polgármesterek, állami és társadalmi szervezetek vezetői.

Jadlóczki Lajos, Vámosújfalu polgármestere köszöntötte a vendégeket, örömét fejezte ki, hogy az ünnepi megyegyűlés házigazdái lehetnek. Az 1956-os hősöket méltatva emlékeztetett a mai feladatokra, a magyarság, beleértve a határon túliak érdekeinek a védelmét. Kérte a jelen lévőket, hogy legyenek jó magyarok.

[0_960] va1.jpg

„A függetlenség olyan a magyarság számára, mint halnak a víz, hiányában nem élhetünk sokáig. Ideig, óráig erőszakkal el lehet fojtani a függetlenség iránti vágyat, de mint búvó patak egyszer csak a felszínre tör, kirobban és magával sodorja a nemzetet. Ez történt 1956-ban is”- jellemezte nemzeti karakterünket Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke megnyitó beszédében. Ezt követően részletesen szólt az 1945-48 közt lezajlott kommunista hatalomátvételről, valamint a Rákosi rezsim által a nemzet ellen elkövetett bűnökről, amelyek elleni tiltakozás vezetett az 1956-os forradalomhoz és a szabadságharcról, amelyet csak a sokszoros túlerőben lévő szovjet hadsereg támogatásával tudtak leverni Kádárék. „Haynaut megszégyenítő bosszút álltak a nemzeten.”

 

„1956 hősei értünk, a független és demokratikus Magyarországért is harcoltak. Áldozatuk nem volt hiába való. A mártírok jelképes újratemetése jelentette az utolsó szöget a kommunizmus koporsójában” – vont mérleget beszéde végén a megyei közgyűlés elnöke.

Ezt követően a vámosújfalui óvodások és általános iskolások adtak nagy sikerű kulturális műsort.

 

„Október 23-án az egész világ fejet hajt Magyarország és a magyarok előtt. Azok előtt a bátor fiatalok előtt, akik 62 esztendővel ezelőtt, 1956. október 23-án kiálltak a hazáért, a függetlenségért, a szabadságért. Értünk áldozták fel életüket, börtönözték be őket, kényszerültek emigrációba”. foglalta össze nemzeti ünnepünk jelentőségét ünnepi beszéde kezdetén dr. Szabó Tünde. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egykori hősök, apáink, nagyapáink generációjától kapott szabadság érzését most azzal háláljuk meg, hogy emlékezünk nagyszerű tettükre.

„’56 hősei hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: visszaadták a nemzet méltóságát”- jelentette ki az államtitkár. Célként megfogalmazta a mai fiataloknak, hogy tovább vigyék a lángot, folytassák a független, szabad Magyarország építését.  „Mi mára már tudjuk, hogy csak arra van szükségünk, hogy felfedezzük az erőt a kezünkben, a hitet a szívünkben, és a büszke nemzetekhez méltó módon éljük mindennapjainkat.”

Az ünnepi beszédet követően Török Dezső és Bánné dr. Gál Boglárka átadta a közgyűlés által dr. Garancsi László encsi római katolikus plébánosnak, érseki tanácsosnak adományozott Pro Comitatu- és Debreczeni Sándor késkészítő népi iparművésznek az Alkotói díjat. Külföldi konferencián való részvétele miatt prof. Dr. Takács István későbbi időpontban veszi át az Alkotói díjat.

[1_960] va12.jpgA díjazottak, dr. Garancsi László (jobbra) és Debreczeni Sándor

Az ünnepi pillanatokat követően a 8kor Színház adott műsort, majd Török Dezső emléklapot adott át a házigazda polgármesternek, majd bezárta az ülést. A hagyományokat folytatva az ünnepi közgyűlésnek emléket állító táblát avattak a faluházban. A rendezvényt követő állófogadáson dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés korábbi elnöke, az encsi járási hivatal vezetője mondott pohárköszöntőt. Méltatta az egykori hősöket és örökségüket, amelyet volt idő, amikor említeni se volt szabad, de ma emlékezni kell rá.

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat