2018.december.18 (kedd) Véget ért az adventi busztragédia nyomozása

Véget ért az adventi busztragédia nyomozása

Mint ismeretes, 2016. december 17-én 23 óra 5 perckor az M3-as autópálya 132. kilométerszelvényében Budapest irányából Nyíregyháza felé közlekedett egy személygépjármű, amely az úttesten megcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött, ahol kitört a kereke. A balesetet szenvedett autónak egy emeletes autóbusz nekiütközött, amely az ütközést követően felborult.

 Ezt követően további tíz jármű ütközött még össze a balesetet szenvedett gépjárművekkel, illetve egymással. A baleset következtében összesen 5 személy elhunyt, 16 személynek súlyos, míg további 21 személynek könnyű sérülései keletkeztek.

A Kulcs Magazin érdeklődésére a rendőrség közölte, hogy az esettel összefüggésben egy 46 éves miskolci nőt, illetve egy 48 éves debreceni férfit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök.
[0_960] m3baleset.jpg
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat