fókuszban
2016-ben történt
2017. január 26. (csütörtök) 23:06Az év kiemelt eseményei melyek most helyet kaphattak a januári Kulcs Magazinban is.
Január
Megnyílt az Egri Érseki Palota Kulturális és Turisztikai Látogatóközpont. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg az épületet. Az önerővel együtt 1,348milliárd forintos, uniós forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően az itt látható kiállítások - és maga az épület is – az egyház múltját mutatják be, melyek történelmi örökségünkhöz tartoznak.
Február
A szerzetesekért imádkozunk Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén minden évben. Ternyák Csaba érsek a Szerzetesek évének zárásaként hálaadásra hívta az egyházmegye területén működő 17 szerzetesközösség tagjait, akik szolgálatukat az oktatásban, az ifjúságnevelésben, a betegpasztorációban, a cigány kisebbség, a szegények és az elesettek körében végzik.
Március
Eszterházy Károly szellemi és épített öröksége címmel tartottak tudományos konferenciát az egri líceum kápolnájában március 17-én. Eszterházy lelkisége és Istenben gyökerező élete ma is példa mindenki számára. 2016-ban megvalósult Eszterházy álma, Eger végre egyetemi város lett.
Április
Cigánypasztorációs Tanács néven alakult újjá a korábbi Cigánypasztorációs Bizottság. Az Irgalmasság évében különös jelentősége van, hogy új lendületet kap ez a szolgálat – mondta el Koós Ede cigánypasztorációs referens.
Május
Május 7-én az egri bazilikában, május 16-án, pünkösdhétfőn pedig a sárospataki bazilikában tartottak egyházmegyei zarándoklatot az Irgalmasság szentévében. Május 21-én Egyházmegyei Karitász Találkozó volt az egri bazilikában.
Június
Bakos Tamás diakónust pappá szentelte Ternyák Csaba érsek az egri bazilikában, június 18-án, szombaton. Az ünnepi szentmisén részt vett a főegyházmegye papsága, a papnövendékek és a hívők sokasága. Bakos Tamás jelmondata: „Lelkem szorosan átölel téged, és a jobbod szilárdan tart engem” (Zsolt 63,9).
Július
Ferenc pápa részvételével, július 26. és 31. között rendezték meg Krakkóban a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót. Az összejövetelen az Egri Főegyházmegyéből kétszáz fiatal vett részt.
Augusztus
A főegyházmegyei pedagógus tanévnyitót tartottak augusztus 25-én az egri bazilikában. A rendezvényre az Egri Főegyházmegye negyvennyolc köznevelési intézményének pedagógusai és lelkipásztorai kaptak meghívást.
Szeptember
Szeptember 4-én avatta szentté Teréz anyát Ferenc pápa. A szertartást a római Szent Péter téren tartották. Az indiai Kalkuttában 1997. szeptember 5-én elhunyt szerzetesnőt a halála évfordulója előtti vasárnap avatták szentté.
Október
Október 1-jén ministráns-találkozót tartottak Egerben. A több esztendős hagyománnyal bíró találkozó meghívott vendége Bábel Balázs Kalocsa- kecskeméti érsek volt.
November
Krisztus Király ünnepén, november 20-án, vasárnap Ternyák Csaba egri érsek szentmisét mutatott be, amelynek keretében a papnövendékek lektor és akolitus avatására, illetve az Irgalmasság
rendkívüli szentévének lezárására került sor az egri bazilikában.
December
December 27-én, Szent János apostol és evangélista ünnepén, aki az Egri Főegyházmegye és egyben a Főszékesegyházi Káptalan védőszentje is, az ünnepi szentmisét követően megáldották azokat a borokat, amelyeket az egri bortermelők hoztak el. Jelen voltak a borrendek és a hegyközségek képviselői is.
Összeállította: Homa János
Tweet
Megosztás Facebook-on
Megosztás LinkedIn-en
Vissza