A Miskolci Szimfonikus Zenekar 50. évada - Presztizsépítés kottából

- Építeni szeretek, rombolni nem! Még egy homokvár felépítése is − tornyokkal, alagutakkal, árkádokkal − több óra, összerombolásához viszont elegendő egyetlen másodperc… Változtatások természetesen szükségesek és lesznek is, de ezek azt szolgálják, hogy a zenekar még komolyabb presztízst érjen el, még komolyabb szereplője lehessen a magyar zenei életnek.

- A Miskolci Szimfonikus Zenekar most is nagyon jó a szakma szerint is, mindenütt hallani, hogy a legjobb vidéki együttes…

- Ha ezt mondják rólunk, az igen örömteli, de ezen ujjongva nem állhatunk meg! Széll György, amikor átvette a clevelandi zenekart, azt mondta: ,,Nekünk ott kell elkezdeni a próbát, ahol más zenekar a koncertet befejezte.” Ez egy igen jó ars poetica. Nagyon felkészültnek kell lennünk, és nem érdekes az, hogy hol játszik a zenekar: a legeldugottabb település művelődési házában vagy a Carnegie Hallban − nincs különbség. Ha elvállaltuk a kistelepülést, ugyanúgy kell játszani, mintha a New York-i Carnegie Hallban tennénk ugyanazt. Így alakulhat ki a presztízs – amikor már szívesebben jönnek híres karmesterek, énekesek, zenész-szólisták, olyanok, akik egyébként nem jöttek el vagy csak nagyon sok pénzért, mert azt mondják: ez egy különleges zenekar, érdemes velük dolgozni…

- A presztízs tehát több mint a „legjobb vidéki zenekar” elismerés? Hová szeretné eljuttatni a zenekart?

- Igen, többnek gondolom… Akkor lehetünk egyik meghatározó zenekara Magyarországnak, ha keményen dolgozunk, gyakorolunk, finomítunk a hangzáson és minden hangversenyünkkel olyan meghatározó élményt adunk a közönségünknek, amely miatt újra és újra ellátogatnak rendezvényeinkre. Följebb kell tehát lépnünk, s az ország egyik meghatározó zenekarává kell válnunk, de szeretném, ha a zenei világ is felismerné e zenekar érdemeit és elismerné a munkánkat.

- Önnek operaénekesként volt valaha kapcsolata a zenekarral?

- A zenekar bizonyos művészeivel igen, hiszen korábbi rendezvényeimen a diósgyőri várban már dolgoztam velük, és a Miskolci Szimfonikus Zenekarral is volt közös hangversenyünk, amelyen Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját mutattuk be a Bartók+ Nemzetközi Operafesztiválon Oberfrank Péter vezényletével. Mint hallgató és hangversenyre járó néző viszont számtalan alkalommal hallottam az Együttest. Gyermekkoromban minden koncerten ott voltam, és autogramokat gyűjtöttem a zenekarral fellépő művészektől, Tokody Ilonától Polgár Lászlóig… Ezek a mai napig meg is vannak egy nagy dobozban.

- Sokat volt külföldön, merre járt?

- Grazban tanultam a Zeneakadémián 1993-’95 között, majd megnyertem egy amerikai énekversenyt, ’95-’98-ig (2 év New York, 1 év Kalifornia) ott énekeltem és tanultam. 1998-ban, amikor hazánk miniszterelnöke azt mondta, hogy szeretné, ha a külföldön tanuló magyar fiatalok hazatérnének, és itt kezdenének dolgozni, úgy éreztem, nekem is itthon a helyem.

- 2000-ben szervezte meg a Diósgyőri várban a Don Giovanni operaelőadást, ami talán a Bartók + Operafesztivál egyik előzményének is mondható…

- A város akkori polgármesterével sokat beszéltünk már 1998-’99-ben egy esetleges Miskolci Operafesztivál lehetőségéről, és ennek volt egyik első lépése a 2000-es előadás Kovalik Balázs rendezésében, de nem szabad elfelejteni, hogy az operajátszásnak Miskolcon komoly hagyománya volt már korábban is. Évtizedek alatt számtalan bemutató készült már az ezredforduló előtt is a színházban, különböző szabadtéri színpadokon és a Diósgyőri várban is, én akkor csupán azt szerettem volna, ha megteremtjük a lehetőségét egy olyan operafesztivál létrejöttének, amely saját arculattal, pontos mondanivalóval rendelkezik, mert csak egy ilyennel lehet hosszú távon a világ zenei életének a figyelmét felkelteni. Az ötlet jónak bizonyult, aztán mások valósították meg, én meg továbbálltam, mert ott szeretek lenni, ahol szükség van a munkámra. Olyankor szárnyakat kapok, és gyakorlatlag bármire képes vagyok… Nem bántam meg, hogy hazajöttem Amerikából, de azt az értékvesztést, amely a világot és sajnos kulturális értelemben hazánkat is sújtja, rossz érzés megélni. A válság és a korábbi hibák sok mindenre magyarázatként szolgálnak, de ha a kultúrát elveszítjük, ha az nem lesz fontos, akkor miként élhet egy Ember? Mi az, ami miatt mi magunkat többnek gondolhatjuk más élőlényeknél? Az, hogy gondolkodunk, érzünk és van bennünk valami belső hang, nevezzük léleknek, amely súgja számunkra a helyes utat. Ha ez a hang elhal, miként találjuk meg a megfelelő irányt? A kultúra és a morál teszi az embert emberré. Ha ez nem fontos, és erre nincs szükség, akkor gépekké válunk, és azt nem szeretném, akkor inkább elmegyek remetének egy erdőbe – vagy olyan helyre, ahol még lehet értéket találni. Úgy gondolom, hogy Miskolc most ilyen hely.

- Egy együttes – akár az Operaház, akár a Miskolci Szimfonikus Zenekar – igazgatása azért másról szól, mint amit egy énekművész szívesebben csinál…

- Én élvezem ezt a munkát is. A Rádiózenekarnál már szereztem igazgatói tapasztalatokat, majd az Operaházban 880 embert vezettem, és egy komoly hiánnyal rendelkező intézményt fél év alatt nullszaldósra hoztam… Én úgy fogom fel, hogy a menedzselés azért nem olyan nagy és misztikus dolog. Olyan, mint kicsiben egy családi költségvetés. Tudod, mennyit költhetsz egy adott időszakban, mire van szükséged, s átgondolod, hogy jössz ki a legjobban… Egy a lényeg: hogy ugyanúgy kezeld egy intézmény költségvetését, mintha az a saját zsebedre menne, tehát nem szabad túlköltekezni!

- Nem rossz, hogy nem abban kell gondolkodnia, mikor milyen szerepben állhat színpadra, és hogyan formáljon meg hangban és játékban minél tartalmasabban egy figurát? 

- Persze, életem ,,főszerepe” az éneklés…

- De amíg szervezéssel, számlákkal törődik, elmegy ön mellett sok lehetőség…

- Azért igyekszem erre is odafigyelni. Találok időt a gyakorlásra, mert nem szeretném megismételni azt, amit az Operaházban tettem: esetenként hajnali háromig dolgoztunk kollégáimmal, telefonnal világítottunk a lépcsőházban, hogy láthassuk az utat… Egész nap beszéltem, meghallgattam mindenkit. Természetesen itt is odafigyelek a problémákra, az emberekre, de azért másképp osztom be az időmet. Nem szükségszerű, hogy egy vezetőt mindenki szeressen, hiszen akkor az energiája a folytonos megfelelésre irányul, ahelyett, hogy az adott intézménynek jövőt építsen, és a jelent biztosítsa.

- Amiről mit lehet tudni?

- Az idei, jubileumi évad szervezésében még nem lehettem benne, hiszen július 1-től vettem át az igazgatást, s a koncerteket, a vendégművészeket sokkal korábban le kell kötni. De már foglalkozunk a következő évad kialakításával… Az biztos, hogy az ifjúsági hangverseny-vonalat szeretném erősíteni – a gyerekeknek, az ifjúságnak a legjobbat kell kapni. S talán már nem álomszerű az a tervem, hogy elindítsunk a városban egy elit, a legmagasabb szintet jelentő művészeti képzést (zene-, színház-, képző- és ipar- és táncművész stb.), amelyhez felkutatjuk és megtaláljuk a tehetségeket, s behozzuk őket ebbe az oktatási formába. Sajnos Bartók, Dohnányi, Kodály, Liszt, Weiner már nem élnek − és még hosszan sorolhatnánk a magyar zsenik neveit, csak azokat a zenészeket figyelembe véve, akik már nem élnek −, de a hagyatékuk még mindig él! És bár hangjuk már nem oly erős, a mi dolgunk mégis az, hogy újra fölerősítsük, és az ő metódusaik alapján, ötvözve azok lényegét kiváló külföldi módszerekével, újra visszanyerjük vezető szerepünket a világ zenei életében.

D. K.

Könnyed kezdet kitüntetéssel, ,,koronggal”, (KLAZZ)koncerttel

Az évadnyitón Kovács László karnagyot is köszöntötték a résztvevők, aki augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át. Rövid köszöntőjében szólt az arculatváltásról, s bemutatta az idei programfüzetet, mely kivitelében is olyan, hogy büszkén meg lehet vele jelenni bárhol a világban… A 30 éve az együttes élén álló művészeti vezető azt kérte a zenészektől az ünnepi évadra is, amit korábban: mindenki nagy figyelemmel tegye a dolgát, egymás megbecsülésével folytatódjon a további munka – ami rögtön az évadnyitó után már el is kezdődött két lemezfelvétel próbájával: a zenekar törekvése, hogy a zeneirodalom kevésbé ismert darabjait játsszák korongra, ezúttal sem szakadt meg, hiszen egyik lemezükön S. Rahmanyinov Szimfonikus táncok, Holtak szigete és Vocalise című darabjai csendülnek fel. S készült egy közkedvelt dallamokat tartalmazó - Promenád című – összeállítás is.
A koncertsorozat is megkezdődött már: a tartalmas komolyzenei programok ,,előzeteseként” egy könnyedebb KLAZZ-koncert nyitotta a sort, mely Maria Markesini és a Klazz brothers közreműködésével a jazz és filmzene világába invitálva a közönséget. Szeptember végén pedig egy új fesztivállal, a Neked Játszunk, játékos zenei rendezvénysorozattal várja a közönséget a zenekar.