Az ismeretlen szomszéd, avagy irány a Felvidék!

A napokban a Rima – Ipoly vidékére látogattunk. Szó szerint a szomszédban van, hiszen amint átmegyünk Bánrévénél a határon és balra fordulunk máris a Rima völgyében találjuk magunkat. Rimaszécset látva megállapíthatjuk, hogy ezen a vidéken a szlovákok ugyanazzal a problémával küzdenek, mint mi a Csereháton. Sok település jellege megváltozott, kicserélődött a lakosság. A nemzetiségi összetétel meg attól függ, hogy a helyileg meghatározó arányú cigányság éppen magyarnak, szlováknak, vagy romának vallja magát. Rimaszécs központjában lévő házakon látszik, hogy egykoron jó módú gazdálkodók lakták, amelyek többsége mára romos állapotban van. A rendőrséget magas, a tetején szögesdrótos betonfal veszi körbe. Úgy néz ki, mint a Rejtő regények szaharai garnizonjai.

Azonban alig gurulunk tovább Feled már rendezett arcot mutat, Rimaszombat főtere pedig évszázadokat repít vissza a múltba. Még a feltörekvő, fejlődő, XIX. századi, a polgári fejlődés útján megindult Magyarország korába. Ha tovább megyünk a Rima mellett akkor rövidesen a hegyek közt találjuk magunkat. Régen itt húzódott a magyar-szlovák nyelvhatár. Ma már magyart alig találni, emléket viszont annál többet, például a rimabányai árpádkori eredetű evangélikussá lett templomot a falu fölötti hegyen. Az erős kőfallal körbevett templom különlegessége, hogy a Szent László legendárium elevenedik meg az egyik freskóján. Ha körbenézünk fentről szép panoráma elevenedik meg előttünk.

A közeli Nyustya városa a szocialista iparosítás utáni korszakát éli, Ózdhoz hasonlíthatnánk történetét, csak kicsiben. Viszont a város rendezett, tiszta. Gyakorlatilag teljes egészében szlovákok lakják. Érdekessége, hogy innen származik Jan Francisci, a Matica társalapítója. A szlovák nacionalizmus egyik szülőatyja, ami akkoriban más volt, mint most, amit az is jelez, hogy a lányát egy magyar nemeshez adta feleségül, a leszármazottai pedig magyarrá váltak…

A közeli hegyekben találjuk Rimakokovát. Csendes felvidéki kisváros. A környéken jókat lehet túrázni, télen síelni. Amennyiben Losonc felé jövünk tovább, akkor rövidesen az Ipoly völgyében találjuk magunkat. A Trianonban a franciák szerint hajózható folyó valójában közepes hegyipatakocskaként folyik tízkilométereken át, mire kis folyóvá duzzad. Kiérve a hegyek közül máris Losonc városában találjuk magunkat, amelyet 1849-ben az oroszok felgyújtottak. Az egykoron jelentős magyar többségű városban a telepítések, kitelepítések, elvándorlás, beolvadás hatására már alig észlelhető kisebbségbe (20 százalék alatt, tehát nincsenek kötelező magyar feliratozás) kerültünk.

A főtér egyébként elbűvölő, akár Egerben járnánk. A templomokon túl a Reduta épülete a meghatározó. Itt zenélt egykoron Lehár Ferenc, megfordult falai közt vendégként Ferenc József, a bolgár cár, belga hercegnő és Mikszáth Kálmántól Bartók Béláig számtalan híres magyar. Igaz mindezt csak szlovákul írták ki…

Losoncról hazafelé vettük az irányt. Fülek volt a következő állomás. A sziklaormon álló várát még a török robbantotta fel, az egyik bástyát renoválták, most vármúzeum található benne. Romjaiban is impozáns az egykori erősség. Az alatta lévő város is szép, érdemes egy kis sétát ejteni benne.

A magyartöbbségű kisvárosban tűnt csak fel igazán, a helyiek is megerősítették, hogy nem járnak erre magyarországi turisták csak elvétve. Felvidéki, komáromi magyarokkal találkoztunk, néhány érdeklődő szlovákkal is, az anyaországból  rajtunk kívül nem volt több. Egész felvidéki utunkon alig láttunk magyar rendszámos autót, a turista helyeken pedig nem találkoztunk hazánkfiaival. A divatmagyar kirándulócél Erdély. Többen mennek osztrák, olasz városnézésre, cseh sörtúrára, mint a felvidéki várak, városok meglátogatására, pedig hasonló érdekes, értékes, ráadásul 1100 éves történelmünk emlékei…

A felvidéki barangolást Ajnácskő várromjánál fejeztük be, amely valójában egy sziklatömb a hegytető, a falaknak már csak az alapjai tűnnek elő, itt-ott… Kevesen tudják, de a visszatérőnek nem kell már Bánrévéig visszaautóznia, hanem a nógrádi Cerednél jó minőségű aszfaltúton léphetjük át a határt, s már hazai területen Domaházán keresztül lehet tovább haladni Ózd felé.