Csiribiri – a gyerekekkel a gyerekekért
2011. február 17. (csütörtök) 22:11- Az öttagú csapattal mikor és hol volt az első koncertjük?
- Egy jótékonysági koncert volt az első fellépésünk – kezdi a beszélgetést az egyik alapítótag Pereverziáné Mészáros Ágnes. - Egy nyíregyházi 3 és fél éves kislány gyógyítására ajánlottuk fel a belépőkből befolyó összeget. A programot egy miskolci óvónő szervezte, ő kért fel bennünket a fellépésre, amelyen már az új felállással vettünk részt január végén a Művészetek Házában, ahol 1200 gyereknek zenéltünk.
- De nem csak zenélnek…
- Igen, ha felkérnek rá, akkor akár játszóházat is vezetünk. Ilyenkor ügyességi játékokat, vetélkedőket, arcfestést, és egyéb szórakoztató játékokat szervezünk, de akár össze is vonjuk a zenés műsorral.
- Mi minden szerepel az együttes repertoárján?
- Leginkább saját szerzemények, megzenésített Gazdag Erzsi versek, illetve azok az óvodás, vagy iskolás dalok, amelyeket a gyerekek is tanulnak, ismernek és szeretnek. De minden hónapra, minden alkalomra igyekszünk aktuális műsort összeállítani.