Csiribiris szórakoztatás a gyerekeknek
2011. május 12. (csütörtök) 09:11Sok helyen lépünk fel, nemcsak óvodákban, iskolákban. Műsorunk összeállítása a megzenésített versek, és saját dalok mellett ismert gyermekdalok feldolgozásaiból áll. Interaktív előadásról van szó, a kis nézőkkel együtt játszunk, együtt bohóckodunk – meséli „Panka”. Tavaly nyáron tervezték el, hogy zenekart alapítanak, melyhez a legjobb miskolci zenészeket sikerült megnyerniük. A zenekar tagjai: Fortuna Laci „Tüsi”dobos, aki az EDDA együttesben zenélt, Czinke Csongor basszusgitáros, a Continentál Singersből érkezett, dr. Romhányi Robi, Flipper öcsi volt billentyűse, Hegedűs Orsi hegedűs, aki a Számadó Zenekarban, és a Fakutyákban is játszik. Ebben a felállásban Zoli gitározik és Panka énekel. Ha a lehetőség engedi, akkor Bobóval együtt lépnek színpadra. Mostanában mindenhol nagy hangsúlyt fektetnek a népies hangzásra, ezért most már a Csiribiri zenéje is ehhez alkalmazkodik. Egy jótékonysági koncert volt az első fellépésük a miskolci Művészetek Házában, ahol egy nyíregyházi 3 és fél éves kislány gyógykezelésére ajánlották fel a belépőkből befolyó 500 ezer forintot.
Készülnek a gyereknapra
A Csiribiri többféle felállásban is készül a közelgő gyereknapra. Kapott meghívást a teljes zenekar, de kettesben, sőt hármasban a hegedűsükkel is adnak műsort azokon a helyeken, ahol külön kérik, hogy a program kövesse a népies vonalat. Vidám, pörgős, rock and roll-os műsor készül ezúttal a gyerekeknek, hogy felszabadultan bulizhassanak. Május folyamán fellépnek Egerben és Debrecenben is, valamint egy falunapra is érkezett felkérésük. Az együttes tagjai nem csak énekelnek majd, hanem népi tánc jellegű motívumokat és dalrészleteket tanítanak a kicsiknek. A gyerekek ezeken a rendezvényeken már sokkal felszabadultabbak, mint év közben, hiszen érzik, tudják, hogy itt a suli és az ovi vége, rövidesen kezdődik a vakáció.
Nyári tervek
A nyár folyamán legfeljebb két hét jut a pihenésre, nyaralásra. Nekünk is jó lenne egy kis kikapcsolódás, mert egész évben nagyon sűrű a programunk, fellépéseket azonban még akkor sem mondunk le, legfeljebb nem megyünk szabadságra. Számunkra első a gyerekek szórakoztatása – hangsúlyozta Mészáros Ági.
Dávid Ildikó