HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Egy kis megyetörténet (39. rész) – A Szent Terézia kápolna

2021. március 24. (szerda) 13:32
 

Aki Szerencs felől közelít Tarcalra az első látnivaló, amely messziről feltűnik az a Henye-domb tetején álló Szent-Terézia kápolna, amely nem csak műemlékként írta be nevét a történelembe, hanem  csatahelyszínként is, ugyanis 1849. január 22-én itt állították meg a honvédek az  osztrák sereget.

A 196 méter magas Henye-domb masszív tömbje határozottan emelkedik a falu bejárata fölé. Az oldalát már nagyon régóta jórészt szólótáblák, a Terézia dűlő borítja.  A kúp lapos tetején áll a Szent-Terézia kápolna, amelyet gróf Grassalkovich Antal, a mágnások közé felemelkedett egykori köznemes, nagybirtokos, királyi személynök, kamara elnök, Mária Terézia királynő bizalmasa emeltetett 1749-50-es években. A munkálatokat Gottfried Drese mester irányította.  A kápolnát Szent Terézia tiszteletére szentelték fel. A mágnás ezzel két legyet ütött egy csapásra, egyrészt tisztelgett uralkodója, a királynő előtt, másrészt megemlékezett arról, hogy sok szőlő és borgazdálkodással foglalkozó településen október 15-én, Szent Teréz napján kezdődött hagyományosan a szüret. a katolikus hívők az ünnep tiszteletére hagyományosan búcsút tartottak Tarcalon.

A dombtetőn álló, fehérre meszelt falú, masszív kápolna épület ovális alaprajzú, gömbsüveg boltozatú és a bejáratánál egy alacsony, zömök torony kapcsolódik hozzá. A bejárat melletti gerendából ácsolt karzatra falépcsőn lehetett feljutni. Mint említettem a kápolna térségében állította meg a tarcali csatában a Klapka vezette honvéd sereg Schlick generális előre törő, udvarhű csapatait. A kápolnánál fordult elő az a különleges eset, hogy mélyen vallásos, katolikus lengyelek kerültek egymással szemben, s amikor ez kiderült, akkor egy pillanatra szünet állt be a harcban, mert úgy döntöttek, hogy lengyel nem harcol lengyellel. A helyzetet a közben a dombtetőre érő magyar honvédek döntötték el, kiszorították a császáriakat.

A kápolna sorsa 1945 után megpecsételődni látszott. A feljegyzések szerint az is megtörtént, hogy a fa bútorzatán sütöttek szalonnát. A kifosztott, elhagyatott épület pusztulásnak indult. A 80-as évekből külső állagmegóvást végeztek, de az ezredfordulóra újra viharvert állapotba került. A kápolnát 2015-ben  egy turisztikai fejlesztési projekt keretében kívül-belül felújították, a környezetét szépen rendbe tették. A munkálatokat 102 millió forinttal támogatta az Észak-magyarországi Operatív Program.  

(Csontos László)

Vissza