HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESÉLETMÓDX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Egy kis megyetörténet (52. rész) – Bódvalenke

2021. július 3. (szombat) 10:38
 

A Bódva-völgyében, az ország szélén fekszik Bódvalenke, az árpádkori eredetű, döntő többségében cigányok által lakott település, ahol bő évtizede a „freskófalu” projekttől remélték, hogy a seccókra alapozva sikerül kitörniük az ismeretlenségből, szegénységből.

A feljegyzések szerint a település első írásos említése Nenkefolua néven történt 1283-ban, ami valószínűleg egy Nenke nevű személyre utalt, s később nevezték Nenkének is, az idők folyamán ebből lett Lenke. A közelben csordogáló Bódva folyó pedig 1863-ban jelent meg a település nevében.  A község szerencséjére nem zajlottak nagy csaták a környéken, csendesen peregtek az évszázadok. A főutaktól félre eső falu lakossága földműveléssel foglalkozott- a kezdetektől egészen a rendszerváltásig, illetve voltak ingázók, akik a közeli bányában vagy a borsodi iparvidék városaiban dolgoztak.

Trianonig Abaúj-Torna vármegye tornai járásához tartozott, s az ország középső részéből hirtelen a htárszélen találta magát, elvágva korábbi járási székhelyétől, ami törést okozott az egész Bódva-völgye, Cserehát életében. A második világháború után tovább romlott a helyzet, ugyanis a kommunizmus minden hátránya érintette (elég csupán az 50-es évek padlásseprését említeni), az iparosítás és gyakorlatilag minden érdemi fejlesztés elkerülte a határszéli helyzete miatt. Ilyen körülmények közt, az 50-es évek végétől megindult az elvándorlás. Akik kitanultak, nem találtak kvalifikált munkát a környéken és elköltöztek. Ez a folyamat nem állt meg, s idővel a település etnikai viszonyait is átalakította, mára abszolút többségben cigányok élnek Bódvalenkén. A 2011-es népszámlálás szerint a lakosság 90 %-a magyarnak és 54 % cigánynak vallotta magát, ami a kettős identitást jelzi.  A felekezeti megoszlás: 60 % római katolikus, 16 % református, közel negyede pedig nem válaszolt a felméréskor. A népesség száma enyhén, de folyamatosan emelkedik: 2013-ban 197 fő, 2014-ben 204, 2015-ben pedig 211, tehát  nem fenyegeti a kihalás, mint a közeli Tornabarakonyt vagy Debrétét.

A település építészeti örökségei közül első helyen a református templomot kell említeni, amelyet Máriássy István, a falu földesura emeltetett 1786-ban Jankay György lelkész tervei alapján. A torony alsó része, amely egyben az épület bejárati csarnoka is kőből, a felső része pedig fából épült. A másik jelentős épület a XIX. században, klasszicista stílusban épült Lenkey-kúria. A községben található még egy kis méretű római katolikus templom is.

A freskófalu projekt 2009-ben indult, s a lényege, hogy alapítványi és különböző támogatási háttérrel a cigány népművészet, hitvilág számára teremtettek megjelenítési lehetőséget. Az érdekes, nagyméretű köztéri alkotásokból két tucat készült. A tulajdonosok duplán jól jártak, mert nem csak egy alkotással gyarapodtak, hanem a hátsó falat előtte újra vakolták, ráadásul vízpergető akril festéket használtak, tehát jó ideig nem kell foglalkozniuk az állagmegóvással. A seccióktól remélt idegenforgalmi fellendülést arra járva nem észleltem.  Néhány köztéri képért még a hazai turista se kell útra az ország másik végéből, nem, hogy külföldi, ehhez komoly turisztikai csomagolt kell kialakítani, egész napos elfoglaltsággal, programlehetőségekkel.

(Csontos László)  

Vissza