HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Egy kis megyetörténet (57. rész) – Tévé torony a Nagy-Kopaszon

2021. július 30. (péntek) 10:48
 

Tiszta időben az Észak-Alföld felől Tokaj irányába  utazó vándor már több tíz kilométerről észre veszi a Zempléni-hegységhez tartozó, magányosan álló, délceg vulkáni kúpot, a Kopasz-hegy tömbjét és a tetejére épített 112 méter magas adótornyot.

A hegyet három település öleli körbe: Tokaj városa, Tarcal és Bodrogkeresztúr. Neve a honfoglalás korát idézi, amikor még valóban kopasz volt. Azóta a szorgos lakóknak köszönhetően jelentősen átalakult a növényzete, mert az oldalán számos szőlőtáblát ültettek, s máig művelnek. Innen származik a Himnuszban is megénekelt, híres tokaji nektár, az aszú, meg a mézédes tarcali furmint. Szoktak is egymással vitatkozni, hogy kinek van jobb bora… A hegy már az Anonymus, a névtelen jegyző által írt Gesta Hungarorumban, a magyarok történetében is szerepel, mint amelyre Árpád vezér lóversenyt hirdetett és a csúcsra elsőként feljutó Tarcal kapta adományként.  

Az 512 méter magas csúcs már a szőlőtáblák fölötti, füves, bozótos védett terület. Autóval Tarcal felől közelíthető meg egy keskeny aszfaltozott, erősen kanyargós, helyenként meredek szervízúton. A televíziózás kezdetét követően, az adóhálózat kiépítésekor adta magát a vidék fölé magasodó hegytető, hogy ide telepítsenek egy adótornyot. Az 1960-ban felépített vasbeton torony magassága 112 méter (az antennával együtt), ezzel az AES tiszaújvárosi és a Miskolci fűtőerőmű kéményei után megyénk 3., valamint hazánk 30. legmagasabb építménye.  

Az adótorony üzemeltetője a nemzeti műsorszóró, vagyis az Antenna Hungária Zrt.. Az állomás a digitális mikrohullámú OTH egyik telephelyeként is üzemel. A nevének megfelelően  gerincadóként több, földi sugárzású csatorna ( Mindig tv  ingyenes, fizetős és prémium csomagjait) valamint rádióadók  műsorát továbbítja.

Sajnos a torony kerítéssel elzárt üzemterület, turisták számára nem látogatható, pedig a térség idegenforgalmi kínálatát színesítve, minden bizonnyal évente akár több tízezren is felkeresnék, hogy megcsodálják a környező településeket, hegyvidéket és a végtelenbe vesző rónát.  A tetőről így is szép a kilátás és gyönyörködhetnek a védett növényekben is. Ha a környéken járnak jó időben megér egy túrát. A szintkülönbség mintegy 400 méter,  a kerékpáros vagy gyalogtúra komoly kihívás, pláne a nyári hőségben, a szervízút autóval is járható.

(Csontos László)    

Vissza