HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

"Életemet egyenes úton vezette a Jóisten"

2015. július 26. (vasárnap) 09:01
 
Seregély István nyugalmazott egri érseket több mint hatvan éve, 1955. június 19-én szentelték pappá.

A püspöki konferencia nyári rendes üléséhez kapcsolódva június 3-án mutatott be gyémántmisét Budapesten, a testület székházában, majd június 27-én az Egri Bazilikában, amelyen homíliát mondó Ternyák Csaba egri érsek és segédpüspökei mellett a főegyházmegyei papjai is részt vettek. Jelen volt számos magyar főpásztor is. 

A jubiláns érsek elmondta: „Az évforduló nem érdem, a Jóistennek az ajándéka. Meg kell köszönnöm, hogy életemet egyenes úton vezette, az ő fiának útján, és meghívott a szolgálatára. Még inkább köszönnöm kell, hogy nemcsak végigjártam ezt az utat, hanem öt szolgálati évtizeden át tőlem telhetően mindent megtettem, amit kizárólag neki engedelmeskedő szívvel tenni tudtam. Elmúltak a személyi feladatok, nincs szükség arra, hogy adminisztrációt végezzek, de papnak megmaradok addig, amíg örök gazdám nem szólít majd végső nyugalomra.

Az életemet meghatározó jelmondat: »Krisztus az Út, az Igazság és az Élet.«”

[1_960] kep.jpg

Seregély István 1931. március 13-án született Szombathelyen. Középiskoláit a miskolci Fráter György Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait 1950-ben Szombathelyen kezdte, majd a szombathelyi szeminárium bezárása után Budapesten a Központi Szemináriumban folytatta és fejezte be. 1955. június 19-én szentelte pappá Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspök. Tizenkilenc évi kápláni szolgálat után, 1974-ben Fábián Árpád szombathelyi megyéspüspök nevezte ki plébánosnak Kőszegszerdahelyre, majd 1981–1987 között Kőszegen volt plébános, ahol kilenc templom renoválását szervezte, irányította. Doktori disszertációját 1960-ban készítette el. Szent II. János Pál pápa 1987. június 5-én nevezte ki egri érsekké, július 25-én szentelték püspökké az Egri Bazilikában. 1990-től 2005-ig a Magyar Katolikus Püspöki Kar (Konferencia) elnöke.

2007. június 9-től nyugállományba vonult, de továbbra is aktívan tevékenykedik, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében és az Egri Főegyházmegyében is teljesít szolgálatot. 

Vissza