HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Fásy Ádám segélyt kért Szepessy Zsolttól

2009. október 18. (vasárnap) 10:46
 
Az eset Tállyán, a szombaton megtartott „Aszúmustrával egybekötött Falunapon” történt. Ám ne szaladjunk az események elé - szokták mondani - a végén csattan az ostor.

 

[1_300] aszumustra 02A tállyai Aszú Kör és a Történelmi Borút Egyesület első alkalommal szervezte meg azt a szürethez kapcsolódó rendezvényét, amelyhez a Palota Borház Kft biztosított királyi borokhoz illő fejedelmi helyszínt. A diplomataszüret után szerepelt a programok között az a nem szokványos mustra, amelyen elsősorban helyi bortermelők értékelték saját, továbbá a borásztársak aszú borait. A kóstolás később nemzetközi színeket öltött, hiszen a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés két alelnökétől, Gergely Zsolttól és Koncz Ferenctől, illetve Hörcsik Richárd országgyűlési képviselőtől kezdve, a lichtensteini hercegi család egyik sarján át [10_300] aszumustra 06ukrán és cseh politikusokig, befektetőkig, számosan megízlelték azt a tállyai nedűt, amelynek felmenőjéről két pápa is elismeréssel nyilatkozott. Serfőző Szabolcs, az Aszú Kör elnöke elmondta a Kulcs Magazin érdeklődésére, igyekeztek bevonni a vigadalomba a település teljes lakosságát. Sikerült kontaktust találniuk a helyi Forgatós Citerazenekarral, délután a közreműködésükkel bonyolították le az ország szinte teljes területéről érkezett citerazenekarok találkozóját.

Korona a koronák fölött

A vendéglátás nem lett volna teljes gasztronómia nélkül, hét üstben hétféle étel főtt, a tállyaiak kedvükre kóstolhattak, és hogy a hűvösre alakult idő se szegje kedvét senkinek, forralt bort (is) szürcsölhettek a Palota Borház udvarán. Az esti órákban Fásy Ádám, Fásy Zsülike, Peller Anna, a Mercy együttes, ezen belül „Erzsike és Miki” adott igazi, a Zeneexpresszből megszokott, vérpezsdítő nosztalgiakoncertet. [3_300] aszumustra 07Az eseményen jelen volt Szepessy Zsolt monoki polgármester, akit – úgymond – kiszúrt a színpadról Fásy Ádám, és elénekelte neki azt a magyar nótát, amelynek refrénje körülbelül így hangzik: „…polgármester arra kérem, adjon segélyt még a héten.” A monoki településvezető vette a lapot, mint azt megjegyezte, szívesen látja hivatalában a mulatós sztárt hétfőn, de csak kártyára tud pénzt utalni…

Az első, bortermelők által lebonyolított falunap kapcsán többen megjegyezték, hogy sajnálhatják mindazok, akik nem vettek részt rajta, Fásy Ádám koncertje korona volt a koronás borok körítette rendezvényen.

[0_960] aszumustra 01.jpg

[1_960] aszumustra 02

[12_960] aszumustra 03

[2_960] aszumustra 05

[9_960] aszumustra 04

[10_960] aszumustra 06

[3_960] aszumustra 07

[11_960] aszumustra 08

[6_960] aszumustra 09

[8_960] aszumustra 10

[5_960] aszumustra 11

[7_960] aszumustra 12

[4_960] aszumustra 13

- SfL -

Vissza