HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
életmód

Fekély már gyermekkorban is

2010. március 12. (péntek) 16:38
 
Magyarországon ma már civilizációs betegségnek számítanak az emésztőszervi megbetegedések. Ez köszönhető részben a magyar konyhának, amely igen nehéz ételekkel terheli a gyomrunkat, de a stresszes életmód is hozzájárul a problémák kialakulásához.

Az Endomedix Miskolci Diagnosztikai Központjában évek óta modern technikai eszközökkel vizsgálják és sikeresen gyógyítják az emésztési panaszokkal hozzájuk forduló felnőtt pácienseket. De vajon, milyen gyakran fordul elő emésztőszervi megbetegedés a gyerekeknél? Erről beszélgettünk dr. Tamási Katalin gyermek gasztroenterológussal.

- Sajnos a gyerekeknél is gyakori az emésztőszervi megbetegedés, csak részben más jellegűek a problémák, mint felnőtteknél. Például gyerekkorban szinte egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán találkoznak az orvosok emésztőszervi daganatos betegséggel – kezdte a tájékoztatást a főorvosnő. Azonban előfordulhat gyomorfekély, nyombélfekély vagy refluxbetegség, bár ezek is sokkal ritkábbak a gyerekeknél, mint a felnőtteknél. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy már újszülött kortól jelentkezhetnek ezek a betegségek.

- Melyek a leggyakoribb tünetek a kis betegeknél?

- Nagyon sok a refluxos tünettel jelentkező gyermek, amikor visszajön a gyomorból a sav, illetve az epe és ez okoz gyomortáji fájdalmat, gyomorégést, hányingert, hányást. A refluxos tünetek kialakulásában a helytelen étkezési szokások mellett a stresszes életmód is szerepet játszik.

- Milyen vizsgálatok történnek a gyerek gasztroenterológián?

[1_180] DrTamasiKatalin.jpg- Először egy általános belgyógyászati vizsgálaton esnek át a kis páciensek, illetve a panaszok függvényében tervezzük meg a további vizsgálatokat: vérvétel, ultrahang, gyomortükrözés, kilégzési hidrogén teszt. A gyomor és nyombéltükrözés éhgyomorra történik, amelyet kisebb gyerekeknél altatásban végeznek. Ha ilyen vizsgálatra van szükség, akkor a gyerekeket pár napra felveszik a kórházba.

- Hogyan viselik ezeket a vizsgálatokat a gyerekek?

- Nagyon jól, általában jól együttműködnek az orvossal. Kapnak egy kis nyugtató injekciót a vizsgálat előtt, amely 10, maximum 20 percig tart. A vizsgálat után egy órával már ehetnek is azok, akiket nem altatásban tükröztek.

- Hogyan gyógyíthatók ezek a betegségek?

- Nagyrészük gyógyszerrel, étrendi és életmódi változtatással. Van olyan betegség, például a lisztérzékenység, ami életre szóló diétát igényel. A refluxos betegeknél nem javasolt a zsíros, fűszeres ételek fogyasztása. Kerülendők a szénsavas italok, és a ma divatos gyorsétkezdei ételek, mint például a hot dog. A szakorvos a rendszeres étkezésre hívja fel a figyelmet.  

- Panasz esetén a háziorvos, vagy szakorvos felkeresése javasolt?

- A gasztroenterológiai szakrendelés beutaló köteles. Tehát minden esetben a háziorvoshoz kell fordulni, és ő ítéli meg, hogy meg tudja-e oldani a problémát, vagy beutalja a gyereket a szakrendelésre.  Hamarosan azonban az Endomedix Miskolci Központja is fogadja az emésztőszervi betegségben szenvedő gyermekeket. Ide nem kell beutaló és előzetes telefonos időpont egyeztetés után jöhetnek a betegek.

- Mikor kell föltétlenül orvoshoz fordulni?

- Ha vérhányás, vagy véres széklet jelentkezik, akkor föltétlenül fel kell keresni az orvost. Ha enyhébbek a panaszok, mint például haspuffadás, hasmenés, akkor is érdemes orvoshoz fordulni, hiszen ma már az emésztőszervi betegségek nagy része gyógyszerrel, vagy diétával jól kezelhető, tehát nem érdemes szenvedni.

Dávid Ildikó

Vissza