HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

Fiatalok Jézus Krisztus közelében

2014. június 20. (péntek) 14:37
 
Május 24-én hetedik alkalommal rendezték meg az Egyházmegyei Ministráns Találkozót.

Idén a „Lélek szerint éljetek!” (Gal 5,16) mottóval hívta meg Ternyák Csaba érsek a fiatalokat, s mintegy ezer résztvevő érkezett Egerbe a lelkipásztorokkal és hitoktatókkal együtt. Az ünnepi szentmise főcelebránsa a bazilikában ez alkalommal Székely János Esztergom-budapesti segédpüspök volt. Szent beszédében saját élményeit és élettapasztalatait is megosztotta a jelenlévőkkel, majd a végén kiemelte:

„Ministránsnak lenni azt jelenti: Jézus meghívásának eleget tenni, Jézus közelében lenni.”

[1_960] ministrans-talalkozo2.jpg

Krisztus az, aki képes megtanítani bennünket a szép, az erkölcsös életre, majd küld is bennünket, hogy továbbadjuk a tőle kapott hitet – tette hozzá. A misét a keresztségi fogadalom megújítása követte, mely egyben a ministráns fogadalomtétel is volt. Délután csoportfoglalkozások kezdődtek kispapok és szerzetesnővérek vezetésével. A rendezvény zárásaként ismét a bazilikába gyűltek a ministránsok és kísérőik, ahol először az Érseki Fiúkórus énekelt, utána Ternyák Csaba egri érsek házigazdaként szólt a résztvevőkhöz, majd Székely János püspököt faggatták életéről és hivatásáról.

(g. l.)

Vissza