HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Forró szeder

2008. augusztus 14. (csütörtök) 12:48
 
Immár 6. alkalommal rendezték meg augusztus 9-én a forrói Szederfesztivált.

A reggeli zenés ébresztőt követően az egész napos rendezvényt délelőtt 10 órakor Rakaczki Zoltán polgármester nyitotta meg. Nyitóbeszédében hangsúlyozta a kétkezi mezőgazdasági munka jelentőségét, kiemelte annak szépségét és a nehézségek ellenére arra bíztatott mindenkit, hogy őrizze meg hitét abban, hogy egyszer lesz még értéke a termelők verejtékes munkájának is. Köszönetet mondott azoknak a vállalkozásoknak, magánszemélyeknek, akik pénzbeli és természetbeli felajánlásaikkal, munkájukkal segítették elő a rendezvény megvalósulását.

[1_180] szeder.jpgA megnyitót követően 14 csapat részvételével lekvárfőző verseny vette kezdetét, az előző nap leszüretelt és előkészített gyümölcsből. Az egyáltalán nem kegyes időjárás ellenére, a szakadó esőben is kitűnő hangulatban keverték a résztvevők a fortyogó lekvárt, melyet az alkalmi zsűri értékelt. A sok finom csemege mindegyike díjazásban részesült, hisz bár mindegyik azonos alapanyagból készült, de ízvilága különböző volt és nagyon finom. A lekvárfőzés ideje alatt népművészek bemutatói és helyi zenészek szórakoztatták a résztvevőket. A délutáni műsorokon először a gyermekek örülhettek Dodó kacsa és Karcsi, a csacsi előadásának, majd a Hernádvölgye Néptánccsoport fellépése és a Hagyományőrző Citerazenekar következett. Az esti hangulatot a Cairó együttes alapozta meg, akiket Havasi György és kolléganői Szuperdáridója követett. A jó műsornak köszönhetően forró hangulattal fogadták Zoltán Erika egy órás koncertjét. Az estét MC Hawer és a Tekknő vidám produkciója zárta, majd a hagyományoknak megfelelőn tüzijátékkal koronázták meg a jól sikerült napot.

Vissza